Sztárok

Színésznövendékeivel is lefeküdt a sármos hollywoodi sztár, akit megőrjített a szexfüggőség

Ma már nem követné el ugyanezt a hibát

Franco pár nappal ezelőtt a The Jess Cagle Podcast egyik adásában ismerte be, hogy volt időszak, amikor képtelen volt kontrollálni krónikus szexfüggőségét. A tehetséges színész arról is beszámolt, hogy korábban egy másik addikció is megnehezítette a mindennapjait: ez az alkoholizmus volt. Miután a ma 43 éves színész letette a poharat, elhatalmasodott rajta a szexfüggőség. A podcastban bevallotta: egy időben valóságos drogot jelentett számára, hogy intim kapcsolatot létesített a saját diákjaival. A műsor során Franco elismerte, hiba volt megosztania a hálószobáját a szóban forgó nőkkel, még akkor is, ha annak idején úgy hitte: ha a hölgyek beleegyeznek az aktusba, semmi baj nem érheti.

"Az oktatásaim idején lefeküdtem a diákjaimmal, és ez nem volt helyes. Nem ezért hoztam létre az iskolát, és nem én válogattam össze az osztályba az embereket. Ez nem egy mesteri terv volt a részemről. De igen, történtek olyan esetek, amikor konszenzusos kapcsolatba léptem egy-egy tanulóval, és ezt nem kellett volna" - nyilatkozta az Oscar-jelölt színész, aki arról sem felejtett el megemlékezni, hogy 2016-ban jó útra tért, s ma már semmiképp sem követné el ugyanazokat a hibákat, amiket évekkel korábban.

Jamie Spears még mindig nem tud leállni, ismételten pénzt követel a lányától a bíróságon. Mondjuk, hogy mivel indokolja a pofátlan igényt.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.
Lifestyle
A megfelelő beállításokkal és odafigyeléssel hatékonyan csökkentheted annak esélyét, hogy lehallgassanak vagy kémkedjenek utánad.
Lifestyle
A citromos víz jótékony hatásait már mindenki jól ismeri, de azt tudtad, hogyha belekeversz egy plusz hozzávalót, még hatékonyabbá válhat a fogyásért folytatott küzdelmed.
Fashion&Beauty
Akár a retró „nagypapacipő” hangulatot hozod vele, akár divatosabb, kifinomultabb irányba emeled, végtelen lehetőség van ennek a lábbelinek a stílusos viselésére.
Sztárok
A három férfi birtokában olyan videók és fényképek voltak, amik a Michael Schumacherről készültek a privát ápolása során.