Sztárok

Elsírták magukat a mentorok - egy nem is akármilyen produkció közben

A mentorok könnyekben törtek ki. Ez volt a mentorház legmeghatóbb produkciója.

Egy rapper siratta meg a mentorokat

Az X-Faktor történetében sokszor volt olyan, hogy a mentorokat annyira meghatotta egy produkció, hogy könnyekben törtek ki. De mindezidáig ritkán láttunk arra példát, hogy valaki egy rap produkción sírja el magát. Pedig szombat este a mentorházban ez történt.

Balázs Alex, művésznevén Alee magabiztosan indult neki a megmérettetésnek. „Számítottam arra, hogy eljutok idáig, a mentorházig. Azonban nem sikerült a legjobbra a készülés, mert lebetegedtem, és ebből kifolyólag nem sikerült új sajátdalt hoznom. Így hozzá kellett nyúlnom egy olyan zenémhez, amit én szerettem volna eltenni. Ez egy nagyon őszinte zene és igazából csak kiírtam magamból az érzéseim, aztán eltettem a fiókba, és most elő kellett szednem.”

A mentorok elé lépve kifejtette, hogy rizikós zenét választott, és ez a produkció teljesen más lesz, mint az eddigiek. Azt is hozzátette, hogy ha a technikát nézzük, ez a szám alulmarad az előzőekhez képest. Nyers és tele van érzelmekkel. „Négy emberről szól ez a dal, akik meghatároztak: édesapám, édesanyám, a legelső komoly kapcsolatom, illetve mamám: nyugodjék békében.” A Pillanatkép című dal nagy sikert hozott. Legalábbis Csobot Adél és Gáspár Laci könnyekben tört ki a produkció hallatán, de meghatottságukat nem tudták megmagyarázni. „Ilyet, hogy rappel megsiratni. Ez hihetetlen”. - mondta Gáspár Laci, majd hozzátette „bírlak, Alex”. ByeAlex viszont máshogy vélekedett: „De furák vagytok. Ez az emberség, amiből én mindig rossz voltam.”

Leadfotó: facebook.com/xfaktorhungary

Az X-Faktor elérkezett az élő show küszöbéhez, így minden mentornak, hat versenyző közül kell kiválasztania a saját kategóriájából, hogy ki legyen az három, akiket magukkal visznek az élő show-ba. Ez persze megint nem volt sétagalopp és a könnyek mellett az indulatok is elszabadultak.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...