Tóth Andi nem titkolja tovább: ilyen pasira vágyik a szexi énekesnő

Andi bevallása szerint eddigi kapcsolatai igencsak viharosak és drámaiak voltak, most már azonban egészen másmilyen férfit képzel el maga mellé.

Sorra buktak meg párkapcsolatai

Tóth Andi és Szabó Ádám kapcsolata és maga a szakítás is végig a nyilvánosság előtt zajlott: a két híresség szerelme még 2018 tavaszán kezdődött, és sosem tagadták, hogy kapcsolatuk viharos, mivel mindketten szenvedélyes típusok. 2020 augusztusában azonban végleg úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják, szakításukat pedig egy közös barátjuk erősítette meg akkor. Az ismerősük akkor azt is elárulta, hogy kapcsolatukban folyamatosak voltak a hullámvölgyek, de legfőképp a féltékenység miatt romlott meg az énekesnő és a harmónikás viszonya. „Nehezen hozta meg a döntést, hogy pontot tesz a kapcsolat végére, de muszáj volt. Korábban is sok vita volt köztük, Ádám sokszor volt féltékeny, de Andi sem tett lakatot a szájára, ha valami nem tetszett neki. Heves, igazi olaszos kapcsolat volt az övék nagy összeveszésekkel és még nagyobb kibékülésekkel” – osztotta meg Andi egyik barátja akkor a Blikkel az információkat. Azóta nagyon úgy tűnik, hogy mindkét híresség lezártnak tekinti a dolgot, és továbbléptek, magánéletük mellett pedig mindketten karrierjükre koncentrálnak. Andi azonban már készen áll egy új kapcsolatra, a minap pedig azt is elárulta, milyen férfira vágyik.

A gyönyörű és szexi énekesnő a Dancing with the Stars műsorában Andrei Mangra oldalán adásról-adásra bebizonyítja, hogy nem csak énekelni tud, de a parkett igazi koronázatlan királynője is. A megosztó híresség nemrégiben első csókjáról beszélt: bevallotta, hogy egy buszmegállóban került rá sor egy ijesztő fiúval, akit körözött a rendőrség. Andi ekkor 13 éves volt, és nagyon félt, hogy édesapja meglátja őket.
Kattints a további képekért!

Rúzsa Magdinak a Dancing with the Stars című műsorban volt az utolsó, élő televíziós produkciója, ugyanis veszélyeztetett terhessége miatt a szülésig mindenféleképpen visszavonul a színpadtól az énekesnő.

Leadfotó: Instagram/tothandi.andee

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle