Kökény Attilát leterítette a gyász: „A szívem szakad meg, hogy többet nem találkozunk”

Kökény Attilát teljesen összetört, egyik legjobb barátját vesztette el.

Mély fájdalom érte az énekest

Kökény Attila mély fájdalommal tudatta, hogy elveszítette az egyik legjobb barátját, Bóni József cigányzenészt, akit az egész szakma gyászol: Bóni teljesen váratlanul, tragikus hirtelenséggel hunyt el igen fiatalon, aki családja mellett bárzongorista munkájának élt. A barátok szerint semmi előjele nem volt a zenész halálának, akivel Kökény Attila még a kezdetek kezdetén járt együtt a zeneiskolában, és azóta is szoros barátságot ápoltak. Kökény a Blikknek nyilatkozott barátja elvesztéséről: elmondta, hogy több közös fellépés is összekötötte őket az elhunyt zenésszel, és mélyen megrázták őt a történtek. Az énekes személyes Facebook-oldalán is megemlékezett barátjáról, akiről a Magyar Bárzongoristák Egyesülete igen elismerően nyilatkozott korábban: „A Bárzene, mint műfaj már gyerekkorában megérintette. Garay Attila növendéke volt, tőle sajátította el a szakma fortélyait magas szinten. Bejárta Európát, illetve óceánjáró hajokon rendszeresen vendégszerepelt, mint Bárzongorista. Jelenleg Budapesten számos neves szórakozóhelyen varázsolja el a visszajáró vendégkörét egyedi zongorajátékával” – írta fél éve a zongoristáról az Egyesület, aminek egyébként Bóni alapító tagja volt.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...