Lifestyle

Vérfagyasztó történet - a gyilkos szék, ami a Démonok közöttben is szerepelt

Veszélyes kiállítási tárgy

Bagans a széket a Las Vegas-i Kísértetmúzeumában helyezte el, ahol más tárgyak is vannak, például a már említett Dybbuk-doboz, egy kísértetbaba és James Dean autójának egy része. Bagans azt állítja, hogy a széknek még megvan az eredeti párnája, amelyen láthatóak a szentelt víz és az áldott olajok foltjai, amelyeket Ed Warren és a pap használt David ördögűzése során. Talán mondanom sem kell, Bagans szerint a múzeum látogatói még most is fenyegető aurát éreznek a szék körül, ami rémálmokat, feszültséget és vitákat okoz a szék közelébe kerülő emberek között. A szék állítólag arra is képes volt, hogy nem sokkal azután, hogy a múzeumba hozták, a saját erejéből kikapcsolja a lámpákat és bezárja az ajtókat.

2019-ben Bagans bezárta az Ördögi hintaszék kiállítását a Kísértetmúzeumban. A Newsweek szerint Bagans azt állította, hogy a szék túl sok bajt okozott a múzeumban ahhoz, hogy megérje a kockázatot. Bagans szerint hat különböző ember szenvedett rosszullétet a tárgy közelsége miatt, mindannyian spontán, kontrollálhatatlan sírásban törtek ki. Egy másik vendég összeesett a lépcsőn, amely éppen a hintaszék felett található. Bagans azt állítja, hogy a szék különös érzelmek láncolatát váltotta ki benne és egy barátjában. Bagans és barátja Bagans otthonában ültek, és úgy érezték, hogy egy gonosz jelenlét leselkedik rájuk, ami után Bagans kutyája morogni kezdett, Bagans pedig lehajtotta a fejét, és az ördögről és Istenről kezdett el beszélni. Mindezek hatására barátja zokogásban tört ki, és kirohant a házból.

Így hát Bagans a TMZ beszámolója szerint életében először bezárta a kiállítást. Mindez 2019-ben volt, mostanra azonban már a Haunted Museum honlapján az Ördögi hintaszék a múzeumi túra során elérhető kiállítási tárgyak között szerepel, így ha Las Vegasban jársz, és hajlandó vagy megkockáztatni az érzelmi összeomlást és/vagy a főbérlőd esetleges meggyilkolását, akkor mindenképpen nézd meg a történelem legdémonikusabb székét.

Steve Jobs a Kardashian család vagy akár Elon Musk mind-mind hatalmas vagyont halmoztak fel. A gazdagságuk azonban meg sem közelíti a világ valaha volt leggazdagabb emberének a fényűzését.

Lead Fotó: 123rf, Forrás: Grunge

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Sztárok
Bár a gálán hemzsegtek a szebbnél szebb hírességek, szinte lehetetlen volt nem A szer című film sztárját bámulni, mikor Bruce Willis exneje megérkezett a díjátadóra, és a fotósoknak pózolt.
Egészség
Vigyázz, mit szórsz az ételedre, ugyanis a tanulmányok szerint egyes fűszerek veszélyesek is lehetnek, például a szív- és érrendszerre nézve.
Lifestyle
Az Ikrek fogadja meg a csillagok tanácsát és elégedetten zárhatja a napját. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Sztárok
Meghan Markle hivatalos Instagram-oldalán, 24 óráig elérhető történetben osztott meg egy rövid videót, valamint egy fotót kislányáról, akin már most látszik, hogy igazi, anyjához hasonló szépség.
Lifestyle
A Rákot szabályosan megmérgezi a hónapban a negativitás(a). Íme a március havi egészség horoszkóp.