Sztárok

Esküvői témájú sorozat jön a TV2-re - Görög Zita, Andrei Mangra és Xantus Barbara is szerepel benne

Mellettük olyan hírességek bukkannak majd fel a produkcióban, mint R. Kárpáti Péter, Kálloy-Molnár Péter vagy Sipos Viki.

Két hét múlva kezdődik az Oltári történetek

Új, esküvői tematikájú sorozattal rukkol elő a TV2. Az Oltári történetek című szériát augusztus 23-án tűzi képernyőre a kereskedelmi csatorna, a szériát egy héten keresztül követhetik nyomon a tévénézők. A fáma szerint minden egyes epizód egy-egy esküvő históriáját dolgozza majd fel, a középpontban hétköznapi szerelmespárokkal, akiknek ügyes-bajos dolgai, humorban is gazdag mindennapjai, intim drámái bizonyára meghökkentik majd a közönséget. A komédia és a dráma az előzetes hírek szerint krimibe illő történetszálakkal is keveredik majd, szóval úgy tűnik, a készítők egyszerre több műfajjal zsonglőrködnek. Úgy hírlik, lesznek olyan epizódok, melyek kifejezetten bűnügyi jellegű történetek köré épülnek: az egyik menyasszony például nyomtalanul eltűnik majd, de ha minden igaz, a szívet tépő családi drámákat sem mérik fukar kézzel az alkotók. Az egyik részben például kiderül, hogy az egyik vőlegénynek van egy eltitkolt gyermeke is. Egyszóval nagyon úgy fest, hogy a nézőknek változatos és izgalmakban bővelkedő szórakozásban lesz részük, hiszen az Oltári történetek egy szélesebb publikumot szeretne megszólítani. Egy csipetnyi izgalom, dráma, nyomozás, nevetés, sírás, intimitás: mi kell még? Nos, igen: közkedvelt színészek, akikkel eladhatóvá válik a történet. Úgy tűnik, belőlük sem lesz hiány.

Lapozz, a cikk nem ért véget!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.