Dúl a szerelem: elképesztően aranyos nyaralós fotót posztolt Cinthya Dictator

Kedvesével nem múlnak köztük az érzelmek, kapcsolatuk 2019 óta töretlen.

Végre itt a nyár!

Cinthya Dictatort mindenki Varga Viktor szerelmeként ismerte meg még jó pár évvel ezelőtt, akivel sokáig tartott a se veled-se nélküled viszony, mígnem egyszer csak tényleg véget ért kapcsolatuk. A hír akkor mindenkit sokkolt, sokan azonban úgy voltak vele, ez ismét csak egy átmeneti mosolyszünet köztük, és lesznek ők még együtt – ez azonban nem így lett, ugyanis a két sztár a szakítás után mindenhonnan letiltotta egymást, és egyáltalán nem keresték a másik társaságát, hiszen úgy gondolták, csak úgy lehet továbblépni, ha nem kerülnek kontaktba. Cinthyának ez be is vált, ugyanis újra megtalálta a szerelmet az énekes Molnár Tamás oldalán, akivel 2019 óta töretlen a kapcsolatuk, már-már mintapárnak számítanak a magyar sztárpárok körében. Cinthya és Tomi gyakran osztanak meg közös képet a közösségi média felületein, valamint fejezik ki a nyilvánosság előtt is azt, hogy mit éreznek egymás iránt, és ez most sem volt másképp: nyaralásukról posztoltak, és azt is elárulták, hova utaztak.

Cinthya és Tamás boldogabbnak tűnik egymással, mint valaha: az énekes látszólag sokkal kiegyensúlyozottabb, mióta az ismert fotós az életébe lépett, és Cinthya is nyugodtabbnak tűnik Tomi mellett.
Kattints a további képekért!

Nem volt mindig béke, szeretet, egyetértés és harmónia közöttük – egy alkalommal egy komoly vita árnyékolta be barátságukat.

Leadfotó: instagram.com/tamasmolnar

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.
      Sztárok
      Vilmos három, igencsak különleges és megható szócskát suttogott a hercegné fülébe kettejük nagy napján, még 2011-ben a Westminsteri-apátságban, és nem érzelmeit erősítette meg a trónörökös akkor és...
      Sztárok
      Szoboszlai Dominik összezördülésével még a 23 millió követővel rendelkező Fabrizio Romano is foglalkozott, de a beszólás nem onnan érkezett. Persze egy szurkoló helyreigazította őket.
      Lifestyle
      Rengeteg magyar rendel ételt, és sokaknak olykor ott szokták hagyni az ebédjét a kilincsen, vagy az ajtó előtt. Ilyenkor benne van a pakliban, hogy ezt valaki elveszi.
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...