Frivolság és érzékiség a királyi udvarban – így illatoztak a francia kastélyokban

Fürdés helyett parfüm
Akkoriban az illatszerek még leginkább gyógyászati jelentőséggel bírtak. Nem volt ritka, hogy mai szemmel visszataszítónak tűnő komponenseket (róka tüdő, kígyóhús, medve zsír) kevertek különböző illatos keverékekhez.
A kor trendjeihez igazodva XIV. Lajos igyekezett mellőzni a fürdőzést, ennek ellenére sokan csak „Le doux fleurant”-nak (édes, virágos illatú) nevezték, utalva ezzel az illatok iránti szenvedélyére. A Napkirály köztudottan sokat betegeskedett, az illatszereket egészségügyi és esztétikai okból egyaránt előszeretettel használta. Az udvar egyik híres orvosa fejlesztette ki az úgynevezett „cassolette”-et, amelyet akár a mai diffúzorok elődjének is tekinthetünk (az égő illatanyag egy urna vagy doboz résein keresztül párolgott el, ezzel biztosítva a levegő tisztítását).
Az illatszerek túlzó használatának később meglett a böjtje. Utolsó éveiben a király szörnyű allergiáktól szenvedett – állítólag az egyetlen illat, amelyet a szervezete el tudott viselni, a narancsvirág volt.