Lifestyle

Ismered az idősek jellegzetes illatát? A tudomány szerint így lehet leküzdeni az "öregemberszagot"

Néhány hónappal ezelőtti cikkünkben arra a kérdésre próbáltunk választ találni, hogy mi okozza az idősek összetéveszthetetlen illatát, most pedig az úgynevezett "öregemberszag" elleni "védekezésről" lesz szó.

A bőr és a lehelet együttes szaga okozza?

Bizonyára a te orrodat is megcsapta már néhányszor az idősek jellegzetes, szinte összetéveszthetetlen illata. Ahogy pár hónappal ezelőtti cikkünkben hangsúlyoztuk: a jelenség olyannyira közismert és szerteágazó, hogy a különböző kultúrákban még saját elnevezéssel is illetik. . A japánok például a "kareishu" kifejezést használják rá. Na jó, de minek is köszönhető valójában a jelenség? Számos szakértő úgy véli, a bőr és a lehelet együttes szaga okozza az "öregember-illatot", a tudósok ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy a szagot előállító komponens, a 2-Nonenal, illetve a bőrön található lipidek mennyisége az idő előrehaladtával növekszik. A feltételezések szerint e kettőnek van a legnagyobb szerepe a jelenség kialakulásában.

Ennyi elővezetés után most vizsgáljuk meg a téma egy másik - nem kevésbé érdekes - aspektusát. Vajon hogyan, milyen praktikákkal lehet kiküszöbölni a jelenséget, ha szükséges.

Az alwaysbestcare.com cikke szerint már a gyakori szellőztetés is sokat segíthet, de a hatékonyság fokozása érdekében magas hatékonyságú légszűrő készüléket is használhatsz.
Kattints a további képekért!

Sokan naponta bevesznek egy alacsony dózisú adagot egy bizonyos, népszerű gyógyszerből, hogy csökkentsék a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ám egy új tanulmány szerint az egészséges szervezettel rendelkezők számára egyáltalán nem tanácsos ezt tenni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.