Sztárok

17 év után jöhet az esküvő: Szabó Győző és Rezes Judit a nagy napról meséltek

Szabó Győző és Rezes Judit tizenhét éve alkotnak egy párt és hét éve járnak jegyben, eddig mégsem került még sor az esküvőre. Most elárulták, miért vártak eddig, és arról is beszéltek, milyen terveik vannak a nagy napot illetően.

Már szólnak az esküvői harangok

Szabó Győző és Rezes Judit 2003 óta vannak együtt, de nem siették el az esküvőt. „Hét éve jegyeztem el Juditot, de valahogy nem volt sürgős, hogy meglegyen az esküvő. Mindig volt valami, ami közbejött. Tavalyelőtt például átköltöztünk egy csodás házba, amibe minden pénzünket beleraktuk, akkor az volt a fontos, nem pedig az, hogy mikor lesz esküvőnk” – mesélte a Blikknek Szabó Győző.

A színművész korábban már volt házas, lánya, Bori édesanyjával az eseményt alig egy hét alatt szervezték meg. „Akkor sem kerítettünk nagy feneket neki, ahogyan azt gondolom, most sem. Egyházi esküvő nem lesz, de szerintem idén nyáron már meglesz a lagzi, ám elképzelhető, hogy csak ősszel, vagy ha esetleg nagyon összejön az élet, akkor jövő tavasszal. A lényeg, hogy magunkat ismerve néhány hét alatt összehozzuk” – magyarázta a színművész.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...