Kegyetlen dolgokat műveltek egykor az emberekkel ezen a horvát szigeten

Az 1940-es évek közepétől egyfajta börtönként működött a sziget, ahová főként politikai elítélteket szállítottak – aki pedig egyszer idekerült, soha nem hagyta el a helyet élve.

Hihetetlen brutalitás

Számos olyan helyet ismerünk a világban, ami brutális kínzásoknak adott helyet: ilyen volt a legendás börtön, az Alcatraz, avagy másnéven a Szikla, ami egy szigeten helyezkedett el, a menekülés pedig gyakorlatilag lehetetlen volt. Al Capone itt is, valamint az Eastern State Fegyházban is raboskodott, ahonnan szintén nem lehetett elszökni. A két intézményben az volt a közös, hogy mindkét börtönben kegyetlen kínzásokat kellett átélni az elítélteknek, mind pszichológiailag, mind fizikailag. Ám nemcsak az Egyesült Államokban, de Európában is találhatunk sokkoló, hátborzongató helyeket: ilyen például szomszédos országunk, Horvátország egyik szigete, a Goli otok, a Kvarner-öbölben, ami egyfajta munkatáborként működött a második világháború lezárását követően.

Goli otok nem éppen egy turistaparadicsom: a sziget teljesen csupasz és kopár, gyakorlatilag még növényzet is alig található itt, édesvíz pedig egyáltalán nem. A szigeten nem él senki, időjárási körülményei pedig igen szélsőségesek: míg nyáron akár a 40 Celsius fokot is elérheti a hőmérséklet, addig télen igen fagyos a helyzet errefelé. A sziget összterülete nem éri el az 5 négyzetkilométert sem, kietlensége pedig tökéletes volt ahhoz, hogy hadifoglyokat és börtönöket, munkatáborokat alakítsanak itt ki az 1940-es évek végén.
Kattints a további képekért!

Olyan népszerű turistalátványosságokat mutatunk be, amelyeknek van egy ikertestvére a világ egy pontján – létezik belőlük tehát az eredeti és a másolat, ami egyes esetekben szinte ugyanolyan nagyszerű, mint az originál verzió.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.
      Sztárok
      Vilmos három, igencsak különleges és megható szócskát suttogott a hercegné fülébe kettejük nagy napján, még 2011-ben a Westminsteri-apátságban, és nem érzelmeit erősítette meg a trónörökös akkor és...
      Sztárok
      Szoboszlai Dominik összezördülésével még a 23 millió követővel rendelkező Fabrizio Romano is foglalkozott, de a beszólás nem onnan érkezett. Persze egy szurkoló helyreigazította őket.
      Lifestyle
      Rengeteg magyar rendel ételt, és sokaknak olykor ott szokták hagyni az ebédjét a kilincsen, vagy az ajtó előtt. Ilyenkor benne van a pakliban, hogy ezt valaki elveszi.
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...