Lifestyle

Ezért ne félj a fogorvostól koronavírus idején (sem)

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor az élet számos területén lettünk tele különböző kérdésekkel, félelmekkel és főleg változásokkal. Az orvosi szolgáltatások igénybevétele sem úgy zajlott, ahogy azt addig megszokhattuk, sőt sok vizsgálatot nélkülözni kellett. A fogorvosi kezeléseket sokan háttérbe is szorították, de mi a helyzet most?

A járványügyi szabályokat senki nem kerülheti meg

Csak Budapesten, több fogorvosi rendelő és vállalkozás a járvány idejére teljesen vagy részlegesen felfüggesztette tevékenységét, így sokan nem kaptak belátható dátumra szóló időpontot. A koronavírus járvány harmadik hullámát éljük, noha a szakértők szerint ez már lecsengőben, a vírus továbbra is köztünk él, és teljesen felsóhajtani még nem lehet. Azonban egyre több szolgáltatás indult már újra, köztük a fogászatok is. Dr. Fabriczki-Vidáts Andrea, fogorvos szerint azok a fogászatok, akik a COVID-19 idején is egészségügyi ellátást nyújtanak vállalták, hogy a legszigorúbb járványügyi szabályokat is betartják, hiszen ez mindenki érdeke. „A bejelentkezés telefonon történik, ezután e-mailben, infografika formában elküldjük a páciens számára a legfontosabb szabályokat, amit be kell tartani. Érkezéskor testhőmérséklet ellenőrzést végzünk, ki kell tölteni a Covid-kérdőívet, de a kézfertőtlenítés és a cipővédő felvétele is kötelező. Fontos az is, hogy egyedül érkezzen a páciens, és a fogát már otthon mossa meg – mondja Dr. Fabriczki-Vidáts Andrea fogorvos. Két beteg között a rendelő 20 perces szellőztetésen megy keresztül, minden pultot, eszközt fertőtlenítenek, a padlót felmossák és a személyzet is lecseréli a vízálló védőruházatát. „Az eszközök fertőtlenítése lényegesen nem változott a Covid-járvány miatt. Eddig is antibakteriális, antivirális, és antifungicid eljárásokat alkalmaztunk. A kórokozó baktériumok, gombák, vírusok ellen fertőtlenítő áztató folyadékba helyezzük a szájban használt kéziműszereket. Ezek tisztítása történhet kézzel vagy ultrahangos tisztítással is, majd a végén a folyó vízzel való öblítés következik. Ezt a fázist mosogatógéppel is ki lehet váltani. Csak ezután kerülhet autoklávba (ez egy sterilizáló technológia), vagy régebbi eljárásként hőlégsterilizátorba az eszköz. A páciensek itt nem érzékelik a különbséget, hiszen ezek a folyamatok eddig is fontosak voltak, bár a termikus fertőtlenítő gép az asszisztencia munkáját nagyban megkönnyíti” – teszi hozzá a fogorvos. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Lifestyle
Sokakat még mindig be tud kavarni a bruttó és a nettó fogalma. Utóbbi ugyebár az, amit ténylegesen készhez kapsz a levonások után.
Lifestyle
A magyarok jelentős többsége - egész pontosan 66 százaléka - jelenleg is használt autó vásárlását fontolgatja, és csupán elenyésző töredékük (21 százalékuk) szándékozik új kocsit venni a következő...
Sztárok
Tegnap este véget ért a TV2 nagy sikerű párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra 2.évada. A párok döntöttek, hogy együtt vagy külön folytatják életüket.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Utazás
Hollywoodtól néhány mérföldre lángokba borult egy nagyjából 2900 hektáros terület. A tűzvész miatt több világsztár is arra kényszerült, hogy ideiglenesen elhagyja otthonát.
Lifestyle
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a...