Lifestyle

Szinte az oltár előtt tudta meg a menyasszony, kihez készül férjhez menni - azonnal lelépett

Az ifjú ara egész életében bánta volna, ha örök hűséget fogad a férfinek, aki múltjának néhány sötét foltjáról "elfelejtett" beszámolni.

Az utolsó pillanatban futamodott meg

India mostanában sajnos a koronavírus-krízis miatt szerepel sokat a világsajtóban, pedig a gigantikus ország sokkal többször mutatja vidám arcát a közönségnek, mint azt hinnénk. Most például egy meglehetősen humoros "esküvői sztori" érkezett az országból. Az egyik helyi sajtóorgánum adta hírül, hogy igencsak rendhagyó okból bontotta fel eljegyzését egy fiatal pár. A helyzet szélsőségességét csak tetézi, hogy a menyasszony és a vőlegény már az esküvő előszobájában toporogtak, amikor sor került a kenyétörésre. Ha mégis örök hűséget fogadtak volna egymásnak, valószínűleg életük legnagyobb ballépését követik el, s örökké átkoznák az órát, amikor elcsattant köztük az első hitvesi csók. Vagy ha nem is mindketten, a menyasszony biztosan.

Általánosságban elmondható, hogy hosszú út vezet az első találkozástól az oltárig. Legalábbis az okos ember sosem rohan fejjel a falnak - a talpraesett nő először óvatosan feltérképezi választottja jellemét, szokásait, múltját; a bölcs férfi kivár, s nem húz rögtön gyűrűt társa ujjára, hanem tapasztalatot gyűjt és mérlegel. Ám tegyük a kezünket a szívünkre: melyikünkkel ne fordult volna már elő, hogy a legkörültekintőbb, legodaadóbb figyelem ellenére is siralmasan pocsék partnert fogtunk ki? Igaz, az már viszonylag ritka, ha a nagy felismerésre közvetlenül az esküvő előtt kerül sor. Történetünk hősnőjével épp ez történt.

Azonnal felbontotta a jegyességet a nő, amikor rájött az igazságra

Fotó: 123rf

Lapozz a részletes történetért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...