Sztárok

Bódi Sylvi: Az orvos azt mondta, fél évem, maximum 9 hónapom van hátra

A 40 esztendős modell egy megrázó, őszinte interjúban tekintett vissza eddigi életére.

Nem szaladt el vele a ló

Az idén 40 esztendős Bódi Sylvi hajdanán az egyik legkeresettebb magyar modellnek számított, az utóbbi időben azonban egyre kevesebbet hallani róla. Pedig 1996-ban Magyarország tini szépségkirálynője lett, 2002-ben pedig az Év Playmate-jének választották. A kilencvenes évek második felében minden egyes szépségversenyen diadalmaskodott, amin csak elindult, ugyanakkor a Miss Hungary megmérettetésen is a 3. helyet szerezte meg. Pályaíve azonban egy ponton megtört, mostanában pedig szinte teljesen elvonult a nyilvánosság elől. Ezért is minősül ritka alkalomnak, ha hosszabb, mélyebb interjút ad, ám a Story magazinnal most kivételt tett. A híresség néhány nappal ezelőtt, április 11-én ünnepelte negyvenedik születésnapját, ez pedig remek apropót szolgáltatott számára, hogy amolyan összegző igénnyel elevenítse fel eddigi életének fontosabb stációit. Kifejtette: boldoggá teszi, hogy a gyorsan és könnyen jött sikerek ellenére sem szállt a fejébe a dicsőség - pedig elszaladhatott volna vele a ló, ugyanis húszas éveiben egészen más felfogás szerint élte az életét, mint napjainkban.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Láttad már Will Ferrell legidősebb fiát, Magnust? Nos, ha még nem, akkor érdemes néhány pillantást vetned rá, ugyanis igencsak jóképű fiatalemberré vált az évek során.
      Fashion&Beauty
      Ariana Grande nemrég a Graham Norton Show vendége volt, a műsorban pedig egy szenzációs Chanel ruhakölteményben mutatkozott a kamerák előtt.
      Lifestyle
      A csillagok ma megváltoztathatják a Bika életét. Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      A Mérleg életét alaposan megbolygathatja egy rég elfeledett tartozás vagy hitel, ami váratlanul kerülhet a felszínre februárban, ami talán nem is az övé, hanem egy családtagjáé. Íme a február havi...
      Fashion&Beauty
      A divatvilág egyik időtlen kiegészítője, amely nemcsak praktikus, hanem elegáns és karakteres is. Az utóbbi szezonokban különösen felkapottá vált, nemcsak a klasszikus fekete és barna árnyalatokban,...
      Egészség
      A többség az íze, vagy éppen az élénkítő hatása miatt issza a kávét, na de a fogyás miatt? Megmutatjuk, hogy van-e benne igazság!