Sztárok

Golden Globe 2021 - Minden, amit tudnod kell az idei díjátadóról

Mutatjuk, mi a forgatókönyve a hétvégi eseménynek és némi esélylatolgatásba is bocsátkozunk.

Golden Globe 2021

A hétvégén rendezik meg a 78. Golden Globe-díjátadó gálát, a pandémiára való tekintettel online keretek között. A sztárokkal teli, vörös szőnyeges, gálaruhás esemény alapesetben a díjátadó szezon kezdetét hirdeti, a koronavírus-válság miatt azonban ebben az évben nagyon másképp fog kinézni. De ami változatlan, az esemény célkitűzése, hogy lendületet adjon azoknak a színészeknek, rendezőknek és producereknek, akik abban reménykednek, hogy miután betették a lábukat az Oscar előszobájába, további sikereket érhetnek el a filmvilág legnagyobb eseményén.

A járványhelyzetben is sztárparádéval készülnek

Az eddigi évektől eltérően idén nem az új év legelső vasárnapján tartották meg az Arany Glóbusz-gálát, hanem csúsztatva. Helyi idő szerint február 28-án, itthon pedig március 1-jén éjjel lesz látható a nagymúltú, amerikai filmeket és televíziós sorozatokat díjazó gálaesemény az NBC-n, melynek a házigazdái Tina Fey és Amy Poehler színésznők lesznek,akik már negyedszer öltheti magára a ceremóniamester szerepét. A bejelentkezők között Catherine Zeta-Jones, Joaquin Phoenix, Kate Hudson, Margot Robbie, Michael Douglas és Renée Zellweger is helyet kaptak.

A gálaműsornak ezúttal két helyszíne lesz: a két színésznő a New York-i Rockefeller Center tetején található Rainbow Roomból és a Los Angeles-i Beverly Hiltonból jelentkezik majd be. A 2020-as Emmy-hez hasonlóan a jelöltek és a díjazottak személyesen is megjelennek New Yorkban vagy LA-ben, ahol lehetséges, a többi résztvevő pedig videokonferencián keresztül csatlakozik majd. Az esemény ismét háromórás lesz, 125 jelölt van, mind a 25 kategóriában 5-5 esélyessel. A teljesség igénye nélkül, mutatjuk, hogy szerintünk kiknek járnak a legfontosabb díjak.

A 2021-es Golden Globe legnagyobb esélyesiért lapozz!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.
      Sztárok
      Vilmos három, igencsak különleges és megható szócskát suttogott a hercegné fülébe kettejük nagy napján, még 2011-ben a Westminsteri-apátságban, és nem érzelmeit erősítette meg a trónörökös akkor és...
      Sztárok
      Szoboszlai Dominik összezördülésével még a 23 millió követővel rendelkező Fabrizio Romano is foglalkozott, de a beszólás nem onnan érkezett. Persze egy szurkoló helyreigazította őket.
      Lifestyle
      Rengeteg magyar rendel ételt, és sokaknak olykor ott szokták hagyni az ebédjét a kilincsen, vagy az ajtó előtt. Ilyenkor benne van a pakliban, hogy ezt valaki elveszi.
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...