Kismamaként vagy újdonsült szülőként a munkában - hogy segíthet a munkahely?

Dolgozó nő és édesanya. Két szerep, amit naponta nők tízezrei igyekeznek összeegyeztetni. Egyik iparágban sem egyszerű az egyensúly megteremtése, pedig akár a munkáltató is segíthet benne. (x)

Így lehet támogatni a dolgozó édesanyákat

A kiskereskedelmi szektorban kiemelten magas a női munkavállalók aránya, így például a Tesco munkatársainak is több mint kétharmada nő, akik közül sokan már édesanyák vagy családalapítás előtt állnak. Most az áruházlánc példáján keresztül nézzük meg, hogyan támogathatja kolléganőit egy vállalat az egyensúly megteremtésében.

Program kismamáknak és újdonsült anyukáknak

Az idén anyák napján indított TescoMoms programot a kismamáknak és az újdonsült édesanyáknak dolgozták ki. A program részeként a Tesco segít eligazodni az elintézendők és lehetőségek között: a leendő édesanyák tájékoztatást kapnak arról, miben segít nekik a munkahelyük, milyen jogok illetik meg őket, valamint mikor és milyen állami támogatásokat (CSED, GYED, GYES, CSOK) tudnak igényelni. A szülési szabadság időszakában is igyekszik a vállalat kapcsolatban maradni a tartós távollétüket töltőkkel: közös Facebook csoporton keresztül megosztja a belső híreket és fontos információkat, sőt ugyanitt a távol lévők is tartani tudják egymással a kapcsolatot.

A program részeként a Tesco segít eligazodni az elintézendők és lehetőségek között

Mindemellett a kisgyermekükkel otthon levőknek tréningekkel és mentoring programban való részvétellel tanulási lehetőséget is kínál a vállalat, hogy még felkészültebben térhessenek majd vissza a munka világába. A munkahelyre való visszatéréskor pedig a HR osztály munkatársai karrierbeszélgetések során segítenek felkészülni és az ideális munkakört megtalálni.

Vándorbölcső program

A Tesco nemrég csatlakozott a Három Királyfi, Három királylány mozgalom Vándorbölcső kezdeményezéséhez. A Kárpát-medencében őshonos fából készült bölcső a tescós családok között vándorol majd, és a baba hat hónapos koráig használhatják, mielőtt új otthonba kerül. A bölcső már várja első lakójának érkezését.

Babacsomag, hozzátáplálási kézikönyv

A nagyobb vállalatok, mint a Tesco, nem csak jó tanácsokkal és összetartó közösséggel segíthetik a munkatársaikat a gyermekvállalásban. Az áruházlánc például babacsomaggal köszönti a tescós családok újszülöttjeit, amiben a friss szülők pelenkát, valamint babagondozó termékeket találnak. A baba egy későbbi életszakaszára készülve pedig egy, a hozzátáplálást segítő kézikönyvvel is meglepi az újdonsült szülőket munkahelyük.

Babacsomaggal köszöntik a tescós családok újszülöttjeit

Segítség az iskolás gyerekek szüleinek

Minden kisiskolás gyermek és persze szülő életében nagy esemény az iskolakezdés, ezért a Tesco abban is segít, hogy ezt az élményt közösen élhessék át: minden elsős gyerek szüleinek extra szabadnapot biztosít a vállalat az iskolakezdés napjára. Az elmúlt hónapok kihívásait pedig táblagépek kölcsönzésével próbálta megkönnyíteni a cég, így azok az iskolások is könnyebben vehették az akadályokat, akiknek egyébként nem állt otthon rendelkezésre a megfelelő eszköz ehhez.

Nem csak a legkisebbek szüleinek van azonban szükségük támogatásra. Bizonyára minden iskolás gyerkőcöt nevelő édesanya és persze édesapa is tudja, mekkora segítséget jelent, ha a nyári szünet ideje alatt a munkahelyük is segíti a gyerekek felügyeletét. A Tescónál évente 200 gyerek vehet részt nyári táborozásban, a vállalat a központi irodában gyerekmegőrzőt szervez a kollégák gyerekeinek, és egy napig a kicsik is bekukkanthatnak a munka világába a „Vállvetve apával” program keretében.

Lead fotó, fotó: Pexels, 123rf.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...