Irány Kína legnyüzsgőbb városa! - Közvetlenül, egyszerűen

Sanghaj évek óta közkedvelt úti célja a magyaroknak, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy június óta már kényelmesen, akár közvetlen járattal is megtehetjük a Budapest-Sanghaj távolságot a Shanghai Airlines heti három járatának köszönhetően. (x)

Nincs megállás

Kína legnépesebb városából már a legegzotikusabb ázsiai úticélok is könnyedén elérhetőek, hiszen egy átszállással átutazhatunk például Thaiföldre, Balira, Vietnámba vagy Ausztrália és Új-Zéland irányába.

Most pedig valaki azon is elgondolkodhat, milyen nevezetességeket nézne meg Kína tengerparti városában, egy szerencsés ugyanis 2 főre szóló repülőjegyet nyerhet Shanghajba a Shanghai Airlines-nak köszönhetően! Az pedig már csak a nyertesen múlik, hogy onnan még messzebbre veszi-e az irányt.

Közvetlenül Kelet Gyöngyébe

Nyár óta közvetlen járatok közlekednek Budapest és Sanghaj-Pudong között. Ennek a hírnek pedig nem csak azok örülhetnek, akik a kínai városba szeretnének utazni, Sanghajból ugyanis tovább lehet repülni számos ázsiai országba, de akár Kínán belül is remek átszállási lehetőségeket kínál a légitársaság. A Shanghai Airlines összesen 140 célállomásra repül, anyavállalata, a China Eastern Airlines járataival további 248 úti célba juthatunk el. Az utasok kedvük szerint kombinálhatják a két légitársaságot és könnyedén átszállhatnak bármely más járatra. Azoknak pedig, akik több napot töltenek Sanghajban, de nem szeretnének vízumot kiváltani, rendelkezésre áll a repülőjegyhez járó 144 órás vízummentesség lehetősége is.

Miért érdemes Sanghajba vagy akár onnan más ázsiai országba repülni?

A Jangce-folyó torkolatánál fekvő Sanghajban becslések szerint közel 25 millióan élnek. Kelet Párizsaként vagy Kelet Gyöngyeként is emlegetik a metropoliszt, ami nem véletlen: a csodálatos történelmi emlékek és a modern felhőkarcolók kettőssége garantáltan magával ragad minden oda érkező vendéget. Ízelítőként csak néhány érdekesség erről a különleges nagyvárosról.

Biztos, hogy érkezéskor először is a lenyűgözően magas épületektől áll el a turisták szava, hiszen jelenleg körülbelül 4000 felhőkarcoló van a városban, azaz több, mint New Yorkban. Azoknak, akik szeretnek vásárolni, kihagyhatatlan program a nagy bevásárlókörút, hiszen a messze földön híres Bund sétálóutca már önmagában izgalmas látványosság, nem beszélve a nem mindennapi kínálatról.

A modernitásban való tobzódás után nyugtatóan hathat a város szívében megbújó Óváros, ahol mindenképp érdemes útba ejteni az 1403-ban épült Városvédő Istenség templomát és a híres Yu Yuan kertet! A kínai pagodák mellett az óváros közepén fekvő tavat, illetve a több mint 1700 évre visszanyúló történelmű vízivárosok valamelyikét is megéri meglátogatni.

Hova tovább?

Persze akinek lehetősége van arra, hogy tovább utazzon, azoknak mindenképp ajánlott más országok meglátogatása is:

Vietnám igazi kuriózumnak számít a világutazók körében, hiszen az ázsiai ország nagyvárosai (pl. Hanoi), a kulturális világörökség helyszínei (Huế, Hoi An, Mỹ Sơn) és a természeti látnivalók mindenkit elbűvölnek. Thaiföld egzotikus, a miénktől teljesen eltérő kultúrával rendelkezik, ráadásul trópusi környezettel, fehér homokos tengerpartokkal és nagyszerű ételekkel fogadják az országba látogatókat. Ha pedig a télből nyárba gondolatisága izgat valakit, akkor érdemes akár Ausztrália meglátogatásán is gondolkozni, hiszen a kenguruk országában éppen akkor van gyönyörű nyári meleg, amikor itthon a mínuszokat tapossuk.

Nyerj utazást!

Mindez persze csak ízelítő, viszont ahhoz elég, hogy megvillantsuk: Ázsia mennyi értéket és látványosságot tartogat. Ha te is szívesen elutaznál a szomszédos kontinensre, akkor játssz most a Shanghai Airlines-szal! Először is látogasd meg a www.kalandorkepzo.hu oldalt, használd az UJZELAND17705 kódot és tiéd lehet az értékes nyeremények egyike! A fődíj: 2 fő részére szóló repülőjegy Sanghajba a Shanghai Airlines felajánlásával, illetve a kódfeltöltők között minden hónapban (november - december - január) gazdára talál egy-egy Fjallraven kanken táska is. A nyereményjáték időtartama: 2019. november 9 - 2020. január 31.

Lead fotó: Shutterstock
Fotók: 123rf.com, Shutterstock

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
A helyi hatóságok megvizsgálták az áldozat házában talált articsókaleves maradékát, és érdekes dologra bukkantak!
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!