A hírességek is hozzá járnak: ez a titka Nagy Anna jógaoktatónak - Interjú
A százéves, vietnámi nagymamájának köszönheti, hogy ma Magyarország egyik legsikeresebb trénere lehet.
Álomból valóság - Egy sikeres nő története
Nagy Anna neve teljesen átlagosnak tűnik, de egy nagyon különleges nőt takar. A közkedvelt, nemzetközi jógaoktató sokáig élt Magyarországon, majd középiskolás korában egy időre Bécsbe költözött, egy utazás alkalmával pedig visszatért gyökereihez: meglátogatta Vietnámban élő nagymamáját. A találkozás teljesen felforgatta életét, hiszen testközelből ismerhette meg kultúráját és felmenői nehéz életét. A háborúban megözvegyült, erős asszony hamarosan 100 éves lesz, de olyan derűvel és tudatossággal éli mindennapjait, ami teljesen új lendületet adott magyar unokája életének. Így kezdődött Anna és a thai jóga kapcsolata, ami azóta egy elválaszthatatlan kötelékké vált. Az ide vezető út hosszú volt és sok nehézséggel szembesült, de ma már saját jógastúdiója van és olyan hírességek tanulják tőle az ősi mozgásformát, mint Peller Mariann vagy éppen Szilágyi Szilvi.
"Ami a szívemen, az a számon"
Nagyon divatos dolog lett jógázni, már Magyarországon is számtalan stúdió szolgálja ki azokat, akik a testi-lelki felüdülést így akarják elérni. Te mikor ismerkedtél meg vele?
Olyan 15 évvel ezelőtt hallottam először a jógáról. Az első benyomásom akkor az volt, hogy ez valami túl spirituális, zárt közösség, ami nem fogadja be azokat, akik különböznek tőlük. Engem ez nem érintett meg akkor, hiszen kamasz voltam és jellemzően nem is az én korosztályom kereste ezt a mozgásformát. Miután kiköltöztem Bécsbe, felfedeztem egy csomó új, modern jógastúdiót, amikbe teljesen beleszerettem, a nagymamámmal való találkozás Vietnámban pedig tovább mélyítette ezt a rajongást.
A látásmódodból, blogjegyzéseidből ma már azonban az látszik, hogy téged is érdekel az emberi lélek működése és a spiritualitás.
Igen, nagyon hiszek ebben. Azt viszont nem szeretem, ha valaki túljátssza a szerepét, mert onnantól kezdve hiteltelenné válik, amit csinál, bármilyen jó indulattal is teszi. Nagyon érzékeny vagyok erre. Nem akarok megbántani senkit, de van a jógázóknak egy olyan csoportja, akiket egyszerűen nem tudok komolyan venni, mert számomra életidegen, ahogyan az órákat tartják.
Mit értesz ez alatt?
Nem tudnám pontosan ezt megfogalmazni, inkább egy példával szemléltetném. Találkoztam például olyan jógakörrel, ahol kinéztek valakit maguk közül amiatt, mert rózsaszínre volt kifestve a lábujjkörme. Nem értettem ezt a hozzáállást. Engem sosem zavart, ha valaki másképpen néz ki, mint ahogyan én vagy az átlag emberek. Ezt a szemléletet ültettem át később a saját jógastúdiómba is, ahova rengeteg féle ember jár feltöltődni. Minket nem zavar, ha valakinek extrém a manikűrje, a frizurája vagy éppen tetovált. A jóga mindenkié.
Ha már említetted a stúdió filozófiáját, akkor mesélj egy kicsit róla. Hogyan vált valóra az álmod és jött létre a saját jógabirodalmad?
Volt egy nagyon komoly nehézség az életemben, ami elgondolkodtatott egy-két dolgon, elkezdődött egy irányváltás. Egyre nagyobb szerepet kapott az életemben a mozgás, a jógázás és néhány hónap alatt annyira megszerettem, hogy arra gondoltam, csak ezt szeretném csinálni életem hátralévő részében. Ahogy elkezdtem tanítani a boldogság új szintjét ismertem meg. Megtaláltam az utam. A munka számomra nem egy taposómalom, pedig előfordul, hogy akár 12 órán át lent vagyok a stúdióban. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott nekem egy ilyen hivatás.
Mindig ilyen egyértelmű volt ez az út, vagy voltak nehézségeid is?
Sokan le akartak beszélni arról, hogy csak a jógával foglalkozzak. Tartottak tőle, hogy nem fogok tudni pusztán ebből megélni és azt javasolták keressek egy biztos megélhetést, mellette pedig tartsak jógaórákat. Nem támogattak túl sokan az ötletem megvalósításában. Szerencsére az élet engem igazolt. Bécsben kezdtem el oktatni, tapasztalatok nélkül azonban eleinte nagyon nehéz volt. Hiába hirdettem magamat, nem sikerült tanítványokat bevonzanom, emiatt pedig frusztrált voltam, hiszen a számláimat és más kiadásokat fizetni kellett. Elmentem egy tanácsadóhoz, aki segített összeállítani egy korrekt önéletrajzot, amivel már könnyebben ment a munka. Élénken él bennem az életem első helyettesítése is, amikor 3 órát vonatoztam szakadó hóesésben valahova az Isten háta mögé, ahol még busz sem járt, így cuccokkal együtt gyalogoltam be egy golfklub jógatermébe. De ez sem tántorított el. Az elején senki sem úgy kezdi, hogy jógaoktató válik belőle és egyből mindenki utána vele akar jógázni. Nagyon rögös volt az út, de előbb-utóbb beindult Bécsben és később itthon is.
A jógatermen kívül az interneten is találkozhatunk veled. Miért volt ez számodra fontos?
Régebben nem igazán voltam jelen a közösségi médiában, de rájöttem, hogy általa sokkal több embert tudok megszólítani. Egy eszköz számomra, semmi más. Még a bécsi időszakban kezdtem el használni, négy évet oktattam ott, aztán családi okok miatt hazaköltöztünk. Kezdhettem mindent előlről, építhettem ki az új vendégkörömet. Itthon akkoriban sokan írtak már blogot és kezdett begyűrűzni az Instagram. Elmentem a TV2 blogger akadémiájára, mert megláttam a lehetőséget ebben a kommunikációs csatornában és el is kezdtem vezetni a jógablogomat, Yogasecrets néven. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, de piszok nehezen születtek meg az írások, így egy idő után egyre kevesebbet írtam. Sokan szeretnek amiatt, hogy ami a szívemen, az a számon és az írásban sem fogtam vissza magamat. Tabuk nélkül írtam az egészséges életmódról, mozgásról és a szexualitásról. Elmeséltem azt is, hogyan adtam Balin tantrikus masszázst egy répának. Rengeteg helyen jártam, mert nagyon szeretek utazni és megismerni új helyeket és embereket. Fontos számomra önmagam fejlesztése is, sok workshopon és előadáson vettem részt, hogy még több és mélyebb információt tudjak átadni másoknak. Úgy vettem észre, hogy kíváncsiak rám és a gondolataimra az emberek, mert az Instagram-oldalamon is egyre több követőm lett.
Úgy érzed, teljesült, amire vágytál?
Olyannyira valóra vált az álmom, hogy néha bemegyek a jógastúdióba és csak pislogok és nem akarom elhinni, hogy beérett a munkám és ez a valóság. Nagyon hiszek a gondolat teremtő erejében. Emlékszem, évekkel ezelőtt már nagyon vágytam arra, hogy egyszer majd lesz egy saját helyem, ahova sokan fognak eljárni. Láttam magam előtt, hogy boldog, jófej emberek jógáznak és én segítek nekik. Néha bevillan az órámon a felismerés, hogy mintha én ezt láttam volna már 10 évvel ezelőtt! Még mindig nem sikerült felfognom, hogy ez történt velem. A legfontosabb azonban az, hogy mindezt egyedül nem sikerült volna megvalósítani. A társammal tökéletesen kiegészítjük egymást: ő az, aki mindig a háttérben munkálkodik, hogy minden gördülékenyen működjön. Én a jógáért vagyok felelős, ő pedig minden másért.
Nemcsak a jógázoknak adod át a tudásod, hanem kisfiadnak is, aki most kiskamasz. Őt mennyire érdekli az, amit az anyukája csinál?
Eddig nagyon nyitott volt mindenre, de amióta serdülő lett, elkezdett egy kicsit bezárni. Most fogom elvinni az első bokszedzésére, mert én is próbálok nyitott lenni. Ugyanakkor remélem, nem fog versenyezni, mert féltem őt. Biztos vagyok benne, hogy később neki is lesz majd olyan életszakasza, amikor hasznosítani tudja a jóga tanításait és szerencsére van egy olyan forrása ehhez, hogy a saját édesanyja tud neki benne segíteni. Számomra is hatalmas élmény volt, hogy a nagymamától tanulhattam, akitől még egy különleges, energiaáramlással kapcsolatos technikát is ellestem, ami elmulasztotta az állandó migrénes fejfájásaimat. Érdemes tanulni az idősektől és a tapasztaltaktól, engem is ez indított el és tart az utamon.
Feszült vagy? Nem érzed jól magad a bőrödben? A jóga testedzés, személyiségfejlesztés és egészségmegőrzés egyben, vagyis remek módja a testi-lelki újjászületésnek. Összeállításunkból megtudhatod, melyek a legnépszerűbb jógafajták és azt is, hogy hol tudod kipróbálni őket!