Félelmetes! Van egy elöntött falu, ami időnként felbukkan a víz alól
Vajon láthatjuk-e még valaha?
Különleges hely
Valószínűleg ma sem ismernénk Toszkána egyik gyönyörű ékszerdobozát, ha nem lenne olyan különleges, mint amilyen. A Fabbriche di Careggine a világ egyik leghíresebb szellemfaluja, amelyhez mégcsak hasonlót sem hord a föld a hátán. Az olasz település létezik is meg nem is: a térképen ott van, de amúgy nem látni. Csak, ha szerencsénk van.
Gazdagságból szegénység
Az egész történet 1300-ban kezdődött, amikor is a brescai kovácsok vasöntödéjének, no és annak, hogy a falu egy jelentős kereskedelmi vasútvonal részévé vált, igen pezsgő élet vette kezdetét. A vasmű 1800-as bezárása azonban igazi csapás volt a településre. Az ezután következő rettenetes szegénységből a falu csak a 20. század elején, a márványbányáknak köszönhetően tudott csak kilábalni. És bár senki sem sejtette, de az igazi csapást valójában ez jelentette. A bányák miatt ugyanis vízerőművet is építettek, amelyhez duzzasztógátra volt szükség. Végül pont ez, a 93 méter magas és 32 ezer köbméter víz megtartására képes gát lett a falu veszte: a területén lévő 31 kőépületet, a temetőt, a templomot és egy háromíves hidat is elöntötte a víz. A település 146 lakójának mennie kellett, ők abban a Vagli di Sottóban találtak új otthonra, amely gyakorlatilag a hajdani falu másolata lett. Fabbriche di Careggine azóta is víz alatt van, ám miután többször leállították a gátat – a mesterséges tó vizét ugyanis a tisztítás miatt időközönként leengedik –, újra és újra felbukkant a rejtélyes település. Noha a legenda szerint Fabbriche di Careggine tízévente szárazra kerül, elképzelhető, hogy már soha többé nem lehet majd látni. A települést az elárasztás óta eddig 1958-ban, 1974-ben, 1983-ban és 1994-ben látták újra „kiemelkedni” a vízből.