Sztárok

Radics Gigi: „A családom mindent feladott értem”

Te is azok közé tartozol, akiket egy tehetségkutató műsor indulójaként ismert meg az ország, de később az X-Faktor mentoraként is viszont láthatott a közönség. Mennyire tudsz azonosulni a mentor szereppel?

Sokat gondolkoztam ezen régen, hogy milyen jó lenne tanítani, ha majd egyszer kiöregedek a szakmából. Abszolút el tudom magam képzelni énektanárként, gyerekeket és felnőtteket is szívesen képeznék. De ez még a távoli jövő, addig is kiélhetem magam a mentorszerepben a tehetségkutatóban, hiszen a következő X-Faktorban ismét tagja leszek a mentorcsapatnak. Bár pletykálták, hogy nem, most szeretném megerősíteni, hogy továbbra is én maradok a műsor női mentora.

Ha már a pletykáknál tartunk. Mi a helyzet Talán Attilával?

Attila egy nagyon jó barátom. Nem rég felvettünk egy közös dalt és ennek kapcsán reppentek fel olyan hírek, hogy több lehet köztünk, mint barátság. Az egykori Megasztáros csapatból ő maradt meg az életemben, akivel mindig tartottuk a kapcsolatot. Ezt sokan nem tudják, de nem is az én barátom volt először. Annak idején csak 15 éves voltam, amikor bekerültem a tehetségkutatóba és édesapámmal együtt költöztem be a versenyzők számára fenntartott házba. Attilával hamar összehaverkodtak, és olyannyira jó lett a kapcsolat, hogy már a családjaink is ismerik egymást, sőt néha össze is járunk. Ő egy nagyon tiszta szívű, jó indulatú ember, de csak barátság van köztünk.

Amikor a pop és a rock találkozik…

Igen, valóban más műfajú zenét szeretünk illetve művelünk, de ha úgy adódna, hogy felkérnének egy rock dalra, abban is kipróbálnám magam. Szerintem egy énekes attól lesz jó, ha nem kizárólag egy műfajban tud maradandót alkotni. De azért a heavy metal-t meghagyom más előadóknak!

Leadfotó: instagram.com/gigiradics

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Lifestyle
Szalmonellával szennyezett liszttípust találtak egy Magyarországon is üzemelő nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc polcain Szlovéniában. A Happy Harvest néven idehaza is kereskedelmi forgalomba...
Sztárok
Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a Kaliforniát sújtó tűzvész. Több világsztár is arról posztolt a közösségi médiában, hogy a kialakult helyzet miatt el kellett hagynia az otthonát. Most Paris...
Sztárok
A táncművész és a sztárséf 2023-ban, a TV2 Dancing with the Stars című táncos showműsorában találkozott először, amiben fényes győzelmet arattak. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, és most úgy...
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a...
Sztárok
A sztárséf karján egykoron az énekesnő egészalakos képe pompázott, ám Krausz Gábor úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy új mintát varrasson a tetoválásra.