Radics Gigi: „A családom mindent feladott értem”
Hamarosan kezdődnek a próbák
Gigi élete eddigi legnagyobb fellépése előtt áll, amelyről először a Ritz-Carlton budapesti hoteljében mesélt a rendezvény sajtótájékoztatóján. A fiatal és gyönyörű énekesnő interjút adott a Femcafe.hu-nak az eseményen.
Gondolta a kislány, aki a tévé előtt táncolt és énekelt Beyoncé dalokra, hogy egynap Magyarország legnagyobb koncerthelyszínén léphet színpadra?
Azt gondolom, hogy merni kell álmodozni. Már egészen kislányként éreztem azt a dolgot, amit ma már meg is tudok fogalmazni: a vonzás törvénye. Fontos, hogy kitűzzünk magunk elé újabb és újabb célokat, mert nekem az a tapasztalatom, hogyha tényleg akarjuk, akkor sikerülni fog elérni azt, amit tényleg szeretnék. Rengeteget jelent mellette a támogató családi környezet, amit én kezdetektől megkaptam. Mindent feladtak értem. A szüleim hátra hagyták az endrefalvai életük, az öcsém elbúcsúzott az ott szerzett barátaitól, hogy itt lehessenek mellettem. Szerencsére nem hiába tették mindezt, az arénás koncerttel most úgy érzem, révbe értem.
Igazi példaképpé váltál. Milyen érzés ezt átélned?
Ez nagy felelősség. Nagyon sokszor történik meg velem, hogy bemegyek egy plázába és megbámulnak az emberek. A mai napig megkérdezem magamtól, hogy „most miért néznek”? Ennyire nem sikerült felfognom az évek alatt, hogy mi történik velem. Mindig megdöbbenten állok, ha odajön hozzám egy kislány vagy egy fiatal, hogy én vagyok a példaképe. De megint csak a családomról kell, hogy beszéljek, mert tőlük kaptam olyan neveltetést, ami miatt érdemes lehetek egyáltalán arra, hogy így vélekedjenek rólam az emberek. Én sosem fogom megjátszani magam a kamerák előtt.