Egészség

Úgy isszák a vért, akár a vámpírok - A világ 8 legijesztőbb betegsége

Renfield-szindróma

A klinikai vámpirizmus, vagy Renfield-szindróma lényege, hogy a beteg vámpírnak képzeli magát és vágyik arra, hogy vért igyon. Egyes források szerint ennek az az oka, hogy a páciens azt hiszi, a vér bizonyos hatalmak forrása, így kezdetben saját, később pedig más élőlények vérét is előszeretettel fogyasztja.

Kezelése

A probléma megoldása csak és kizárólag pszichiátriai kezeléssel oldható meg. Minél hamarabb érkezik a segítség, annál biztosabb a gyógyulás.

FOP

Az FOP, vagy fibrodysplasia ossificans progressiva egy hihetetlenül ritka, ugyanakkor rendkívül horrorisztikus betegség. Lényege, hogy a páciens izom körüli kötőszövetei fokozatosan csonttá kövülnek, így az alany végül élő szoborrá válik. A Házi Patika azt írja, a FOP-vel születő babák teljesen egészségesnek látszanak, és fejlődésük is normális addig, amíg néhány hónapos vagy éves korban valamelyik izom környékén egy puha, majd tömötté váló dudor jelenik meg. A dudor nem más, mint szabályos, úgynevezett enchondrális csontosodással képződött csontszövet, amelynek helyén egy idő után csont mutatható ki. Az addig mozgékony végtagok folyamatosan mozdulatlanná dermednek.

Kezelése

Egyes oldalak szerint a FOP olyan ritka betegség, hogy nem éri meg kutatni, így a szakemberek nem is tudnak foglalkozni azzal, hogyan gyógyítható.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...