Csak öt órára tőlünk: az észak-olaszországi régió legszebb városai
Udine, a "mini Toszkána"
Habár a hivatalos központ Trieszt, mégis Udine az a város, amit inkább a centrumként szoktak emlegetni. A települést "mini Toszkánaként" vagy "kis Velenceként" is becézik a régióra jellemző vidéki adottságok miatt. Ha igazán idilli környezetre vágyunk Olaszországban, akkor Udine nem fog csalódást okozni, ráadásul nem csak látnivalóból akad a városban, de páratlan a gasztronómiai kínálat is.
A hely azért is barátságos, mert megőrizte a régi korok hangulatát, így mesébe illő utcák, terek és tájak tarkítják. 40 km-re fekszik az olasz-szlovén határtól, egyébként körülbelül 5-6 óra alatt autóval simán le lehet érni Magyarországról (hamarabb lent vagyunk, mintha Szombathelyről átmennénk Debrecenbe...). A települést kicsivel több mint 100 ezren lakják, nagy előnye pedig, hogy a sok nevezetességet és bármit, amit látni szeretnénk gyakorlatilag sétálva meglátogathatjuk.
Fő látnivalók
A város egyik legnépszerűbb látványossága az udinei vár, amit a helyiek és az idelátogató turisták is előszeretettel rohannak le, hiszen innen csodás a panoráma, tökéletes hely a kikapcsolódásra.
A domb másik felén ha lesétálunk, akkor kikötünk Udine híres-nevezetes terén, a Piazza della Libertán. Ezt is a legszebb látványosságok között tartják számon, ha pedig már itt járunk, akkor igyunk meg egy jó olasz kávét, együnk egy finom tésztát és érezzük át az itáliai feelinget.