Súlyos hibák ebéd közben és után, amik megduplázzák a hájréteget
5. Egyedül eszünk
Szakemberek rájöttek, hogy azok, akik egyedül ebédelnek, kevésbé hajlandóak egészséges, tápláló, ugyanakkor fogyókúrás fogásokat választani. Jobb érzés magányosan ülni egy finom hamburger, pizza vagy pörkölt mellett, így ugyanis csökken az egyedüllét miatt érzett rosszkedv, de nő az elégedettség.
6. Evés után rögtön leülünk
Az ülve elköltött ebéd után a legtöbben vagy ülve maradnak (hiszen az íróasztaluknál esznek), vagy felállnak, míg kiviszik a mosogatnivalót, és utána ülnek vissza dolgozni. Ez a hiba azonban csak a hízáshoz járul hozzá, hiszen így lassabb, nehezebb lesz az elfogyasztott étel feldolgozása, következésképpen nagyobb eséllyel marad rajtunk felesleg. Próbáljunk meg legalább 10 percet sétálni, vagy mozgásban tölteni ebéd után, így felpörgetjük az emésztést és kevésbé leszünk fáradtak. Időzítsük ekkorra a mosogatást, esetleg ugorjunk el sétálni.
Egyre szimpatikusabb nekünk ez a nő.