Csődöt jelentett az egyik legnagyobb légitársaság

Már régóta veszteséges volt.

Csődött jelentett az Air Berlin

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát - írja az MTI.

Az cég vezetése az illetékes berlin-charlottenburgi cégbíróságnál kezdeményezte, hogy csődeljárás induljon ellene. Ennél az eljárásformánál továbbra is a vállalat irányíthatja az üzletet. Hozzátették, tárgyalásokat folytatnak a Lufthansa légitársasággal, valamint más érdeklődőkkel további üzletrészek eladásáról.

A cég az internetes oldalán azt írta, hogy nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek is érvényesek. Ugyanez igaz az Air Berlin leányvállalatára, az osztrák Niki légitársaságra is.

A szövetségi kormány szerencsére nem hagyja cserben a német légitársaságot: 150 millió eurós áthidalókölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. Brigitte Zypries szövetségi gazdasági miniszter elmondása szerint a kölcsön körülbelül három hónapig biztosítja a vállalat működését, ugyanakkor kizárta, hogy az állam átvállalná a cég adósságait. Ez egyébként nem az első eset, hogy a német kormány hitellel segíti ki a vállalatot, amely évek óta veszteséges.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: Aviation Tribune

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
A helyi hatóságok megvizsgálták az áldozat házában talált articsókaleves maradékát, és érdekes dologra bukkantak!
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!