Lifestyle

Mi a neved? A karma szerint így találhatod meg a nagy Ő-t

4-es szám

Múlt: Előző életedben csapodár voltál, de nem a csillapíthatatlan vágy miatt, hanem azért, mert akit szerettél, nem lehetett a tiéd – akár azért, mert különböző társadalmi helyzetben voltatok, akár azért, mert már volt párja, akár a bőrszíne vagy a vallása miatt. Mivel úgy érezted, az élet elvett tőled valamit, igyekeztél kitombolni magad. Így le is ragadhattál egy olyan ember mellett, akit egyáltalán nem szerettél és akinek csak megkeserítetted a mindennapjait.

Jelen és jövő: A sors megkönnyíti, és egyúttal meg is nehezíti a dolgodat, mivel olyan partnert sodor az utadba, akivel nagyon összeilletek – legalábbis te úgy érzed -, a környezeted mégsem tudja elfogadni őt. Ha biztos vagy a kedvesedben, akkor ne riasszon meg az, hogy mindenki ellene van – ketten erősebbek lesztek, mint az „ellenségeitek” és a végén úgyis kiderül, hogy titeket egymásnak teremtettek.

5-ös szám

Múlt: Előző életedben sikerült olyan párt választanod, aki mindenben segített neked, így sokkal kevesebb dolgod volt. Cserébe viszont hűséges voltál hozzá, soha nem csaltad meg, kitartottál mellette. Nálad praktikusabb és hűségesebb embert keresve sem lehetett volna találni!

Jelen és jövő: Az a tulajdonságod, hogy szereted, ha kiszolgál a másik, miközben te kíméled magad, máig megmaradt. Azt tanácsoljuk, hogy igyekezz kevésbé lusta és kényelmes lenni, mert mindenkinek véges a türelme. Ne várd el, hogy királynőként kezeljenek még akkor is, ha te nem teszel semmit a másikért – ha szereted, akkor segítsd őt, ha pedig nem, akkor ne félj továbblépni! Lehet, hogy a jövőben pont akkor szeretnél új kapcsolatot, amikor a párod súlyos beteg lesz. Ebben az esetben várd ki, míg felgyógyul, ennyivel tartozol neki!

6-os szám

Múlt: Mivel nem akartál egyedül lenni, rengeteg kényszerkapcsolatba mentél bele. A magánytól való félelmed olyan erős volt előző életedben, hogy még azokhoz is foggal-körömmel ragaszkodtál, akik már nem akartak tőled semmit. Könyörögni sem szégyelltél, ha arról volt szó, bármilyen megalázó is volt a helyzet.

Jelen és jövő: Most is mindent megtennél azért, hogy ne legyél egyedül, amit a partnereid gonoszul kihasználnak – szinte rabszolga vagy mellettük, ismerd el! Próbálj meg kilépni az ilyen kapcsolatból, legyenek elvárásaid, tudd, mik az értékeid és légy büszke rájuk! Hidd el, az egyedüllét egyáltalán nem olyan rossz, van időd magadra, tudsz arra koncentrálni, hogy megfelelő párt találj – mert igen, megérdemled, hogy tiszteljenek! Nemsokára bekopogtat hozzád az a bizonyos egyetlen!

Fotó: photography.nationalgeographic.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Lifestyle
A magyarok jelentős többsége - egész pontosan 66 százaléka - jelenleg is használt autó vásárlását fontolgatja, és csupán elenyésző töredékük (21 százalékuk) szándékozik új kocsit venni a következő...
Sztárok
Tegnap este véget ért a TV2 nagy sikerű párkapcsolati realityje, a Házasság első látásra 2.évada. A párok döntöttek, hogy együtt vagy külön folytatják életüket.
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Utazás
Hollywoodtól néhány mérföldre lángokba borult egy nagyjából 2900 hektáros terület. A tűzvész miatt több világsztár is arra kényszerült, hogy ideiglenesen elhagyja otthonát.
Lifestyle
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a...
Sztárok
Sarolta hercegnő és nagybátyja, Harry herceg évek óta nem látták egymást, ennek ellenére a szemfüles rajongók nemrég érdekes kapcsolódást véltek felfedezni közöttük.