Utazás

Titkos helyek a föld alatt: elképesztő hazai nevezetességek

A Budavári Labirintus, Budapest

Feltörő meleg vizű források vájtak maguknak üregeket a mészkőrétegek között Budán. Később az emberek borospinceként és termények raktározására használták, ám egy idő után feledésbe merültek a két- illetve háromszintes föld alatti járatok. Csak a XIX. század végén került ismét a figyelem középpontjába, ekkor megkezdték a feltárását, 1935-ben pedig meg is nyitották a nagyközönség előtt. A II. világháború idején óvóhelyként működött, de itt még nem ért véget hányattatott sorsa, ezt követően hol bezárták, hol kinyitották, majd Budavári Labirintus néven 1983 óta panoptikummal, kiállításokkal, csaknem 10 ezer négyzetméteren várta az érdeklődőket. 2011-ben ismét bezárták, 2016-ban nyitott újra.

Vérfagyasztó helyek hazánkban, ahol már csak kísértetek laknak

A következő helyek nem tipikus vidám, tavaszi turistacélpontok, de a kalandvágyók számára tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. Részletekért kattints ide!

Fotó: Citadellatopevent.hu

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Utazás
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle