Sztárok

Sarka Kata szerint nem a mellméret számít

Mű vagy természetes: mindegy

Sarka Kata hozzátette, az, hogy valakinek mű vagy természetes a melle, nem befolyásolja a zsűri döntését. "A verseny szabályzatában nem szerepel olyan kitétel, ami tiltaná a plasztikai beavatkozást. Állt már dobogón olyan lány, akin végeztek szépészeti műtétet. A lényeg, hogy természetes és határozott le­gyen a jelentkező. Ehhez fontos a fehérnemű- és a bikiniválasztás is. Sok lány rossz döntést hoz ilyenkor, és látszik rajtuk, hogy rosszul érzik magukat a kifutón. Olyan versenyzôket keresünk a válogatás során, akik igazi egyéniségek és a nemzetközi megméretésen is megállják a helyüket, amihez a határozottság is elengedhetetlen" - mondta.

Nincs különbség a megítélésben hazai és nemzetközi szinten

Azzal kapcsolatban, hogy van-e különbség a megítélésben hazai és nemzetközi szinten a témában, Kata a következőt mondta: "Nem hiszem, hogy lenne különbség. Általában a kirívó eseteken akad meg az ember szeme, itthon és külföldön egy­aránt. Ha valaki változtatni szeretne a külsején, attól még nem esik más megítélés alá".

Fotó: Sarka Kata még tovább fogyott – Már ilyen vékony a sztáranyuka

Sarka Kata az utóbbi hetekben ismét szigorú diétába fogott, amit természetesen kemény edzésekkel tesz még hatékonyabbá. Már most látszik az eredmény. Részletek itt!

Fotó: Facebook/kata.sarka, leadfotó: Facebook/kata.sarka

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lifestyle
A karácsonyi finisében összeszedtünk néhány olyan ötletet, amikkel last minute sem lehet mellélőni, ha saját magunkat, vagy egy hölgy ismerősünket szeretnénk meglepni, akinek fontos a minőségi énidő...
Sztárok
A brit királyi család már javában készül a karácsonyra, III. Károlynak azonban nem teljesen felhőtlen ez az időszak, többek között például azért, mert váratlan visszautasítással kellett szembesülnie.
Fashion&Beauty
A spanyol királyi pár kisebbik lánya, Zsófia hercegnő a minap életében először egyedül jelent meg a nyilvánosság előtt egy hivatalos királyi eseményen, ahol tetőtől talpig olyan ruhát viselt, amilyet...
Christmas
Ez bizony nem ámítás, hanem tudományos számítás! Végre kiderült, milyen tempóban kell haladnia a Télapónak, ha nem szeretné, hogy egyetlen gyermek ajka is sírásra görbüljön.
Fashion&Beauty
Ránija királyné ismét mesés szettet öltött magára: a jordán előkelőség ezúttal tetőtől talpig halvány rózsaszínben tündökölt, ami kiválóan illett bájos kisugárzásához.
Christmas
Karácsonykor nélkülözhetetlen a halászlé, no meg persze a rántott pontypatkó, ami az alábbi konyhai trükk alkalmazásával minden eddiginél ínycsiklandozóbban kerülhet tálalásra.