Egészség

A fertőző agyhártyagyulladás vészjósló tünetei - Innen tudhatjuk, hogy elkaptuk a kórt

Az agyhártyagyulladás kezelése

Agyhártyagyulladás esetén csak akkor lehet megmenteni a beteget, ha korán felismerik, az antibiotikumos kezelést pedig célzottan elkezdik. Ha a páciens túléli, a maradványtünetek megjelenésére akkor is van esélye. Ezek a következők lehetnek: halláskárosodás, mentális és magatartásproblémák, az agyvíz keringési zavara, agytályog, végtagbénulások, mozgászavarok és más idegrendszeri eltérések.

Védőoltás: igen vagy nem?

A baktérium okozta gennyes agyhártyagyulladás ellen van védőoltás: dr. Bense Tamás háziorvos szerint a 18 éves Ádám életét is megmentette volna a vakcina. Jelenleg fizetni kell az oltásért (70%-os támogatással lehet megvásásolni 7 ezer forintért), néhány héttel ezelőtt azonban kiderült, hogy jövőre már ingyenesen hozzá lehet jutni.

Egyszerű fogászati szűrésre ment, de amit az orvos a szájában talált, az villámcsapásként érte

25 éves vagyok, mindössze egy évvel fiatalabb annál a lánynál, akinek egy rutin fogászati szűrésen fenekestül felfordult az élete. Ahogyan én, úgy ő sem gondolt bele abba, hogy ilyen fiatalon is súlyos betegség alakulhat ki nála. Legyen a története tanulság mindenki számára: figyeljünk oda magunkra!

Fotó: bostonmagazine.com; Leadfotó: FemSide.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Sztárok
Az Elemi ösztön és a Casino sztárja idén felkerült a BBC legnagyobb hatást kiváltó nőket tömörítő listájára, s ennek apropóján készült vele megható interjú.
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...