Már most készítsd a sítalpakat! Igazi paradicsomi helyszínek várnak a szomszédban
Egésznapos sítúra
A síszövetség öt régióban különböző igényekre igyekeznek összpontosítani. A Hochkönig régió névadója egy hegyvonulat, ami impozáns külsejével uralja a területet és tulajdonképpen mindenhonnan látható. Itt a programok egész szezonban főleg a családoknak és a gyerekeknek kedveskednek. A Királytúra például öt hegycsúcsot és a régió mindhárom települését érinti, mégis teljesíthető egy nap alatt, akár a kevésbé gyakorlottaknak is. Kimerülésenként szünet tartható, mert az útvonalat folyamatosan tarkítják éttermek és kávézók is.
Március a legmozgalmasabb hónap
300 ingyenes WiFi állomással a GPS is folyamatosan igénybe vehető, és a csapat elkószált tagjaival is könnyű a kapcsolattartás. Márciustól több, a húsvéthoz kapcsolódó program is megrendezésre kerül: a nyuszi elrejtett ajándékai után kutathatnak a kicsik, a családi hét keretében 15 éven aluli gyerekek ajándék síbérletet kaphatnak.
A legmagasabban fekvő termelői piac
Márciusban kerül megrendezésre a hegycsúcsok közelében egy termelői piac is, ami azért is különleges, mert az Alpokban ilyen magasságban hasonlót nem találunk. Azokon a lejtőkön, ahol télen a síelők kalandoznak, nyáron tehenek legelnek és növények virágzanak és hoznak termést. Ebből a gazdálkodásból vásárolhatnak a látogatók remek minőségű helyi termékeket a vásár egy hete alatt.
Ha mást is kipróbálnál
Szlovákia, Donovaly
Donovaly mindössze 200 kilométerre található Budapesttől, azaz nagyjából 3 óra autózással elérhető. Az üdülőfalu és a hozzá tartozó síközpont csodálatos környezetben, hófödte hegyekkel ölelt völgyben helyezkedik el. Előnye, hogy füves lejtőknek köszönhetően már viszonylag kevés hó esetén is kiválóan alkalmas a síelésre.
Szlovénia, Krvavec
A Júlia-Alpokban, 1450 és 1971 méteres magasságban találjuk Szlovénia egyik legnépszerűbb síközpontját, Krvavecet. Több felvonó működik itt, kezdők és profik egyaránt megtalálják itt a nekik való pályát. A síelés mellett szánkózhatunk és snowboardozhatunk.
A legszebb téli kirándulóhelyek
Ha nem szereted eléggé a havat ahhoz, hogy hosszú napokra meleg kezeslábasba zárd magad miatta reggeltől estig, akkor is találhatsz szépséget a télben. Itt találsz néhány gyönyörű kirándulóhelyet, amit akkor is szeretni fogsz, ha csak egy napra merészkednél a hidegbe, vagy ha nem tudsz többre elszabadulni otthonról.