Sztárok

Hátat fordított a versenyzőnek Tóth Gabi az X-Faktorban - Ilyen volt a tehetségkutató első adása

Tóth Gabit alázta az egyik jelentkező

Tóth Gabi az X-Faktor válogatóján találta szembe magát Mandula Ádámmal - majd gyorsan hátat is fordított neki -, aki arról híresült el, hogy idén tavasszal, részegen egy videóban vállalhatatlan stílusban szidalmazta őt és nővérét, Verát. A férfi abban reménykedett, ha bocsánatot kér, az énekesnő talán nem hajtja el a tehetségkutatóból. Mivel azonban a produkciója nem sikerült elég erősre, három nemmel küldték haza. Egyedül Gabi szavazott igennel, hogy kifejezze, elfogadja a bocsánatkérést.

"A válogatón először meg sem ismertem. Egy budapesti szórakozóhelyről tartottam hazafelé, a taxit vártam. Az utca túloldaláról kezdett el kiabálni, hogy énekeljünk egy duettet, előtte soha nem találkoztunk. Mondtam, hogy nem, ennyiben is maradtunk, majd beszálltunk a taxiba és hazamentünk. Aztán éjszaka felvette ezt a videót, amit nem is láttam volna, ha anyukám nem hívja fel rá a figyelmemet. Ő mindent elolvas velünk kapcsolatban, és persze, hogy fáj neki, ha minket bántanak" - mesélte az esetről Gabi a Borsnak.

Szétverte az öltözőt ByeAlex- Dühüngött az X-Faktor miatt

ByeAlex kikelt magából, méghozzá duplán. Az énekes, aki a hamarosan induló X-Faktor zsűritagja úgy kiborult egy nehéz döntés miatt, hogy még az öltözőben is kárt tett. Majd megvédte a műsort azokkal szemben, akik csalással vádolják a produkciót.

Fotó: youtube.com; Leadfotó: facebook.com/xfaktor

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
A Dancing with the Stars 7. élő showjában, az elődöntőben Mihályfi Luca és Hegyes Berci búcsúzott, ám a páros egyáltalán nem csalódott, hiszen már így is győztesként távoztak: elnyerték egymás szívét...
Sztárok
Vilmos felesége és lánya külön-külön is gyönyörűek, ám amikor együtt mutatkoznak, sőt mi több, még össze is öltöznek, érthető módon felrobban tőlük az internet.
Lifestyle
A vibrációs szinted megértése és emelése kulcs lehet ahhoz, hogy teljesebb, boldogabb és harmonikusabb életet élj. Bár az energiád láthatatlan, hatása rendkívül valóságos, és minden döntésedet,...
Home&Design
Te is unod a sima, megszokott éjjeliszekrényeket? Akkor ezeket az ötleteket egyenesen imádni fogod!
Lifestyle
A gyermekek biztonsága a legfontosabb, és ezért megéri egy extra percet rászánni az indulás előtt.
Lifestyle
Az aláírás sok mindent elárulhat személyiségünkről, de az önzés jeleit nemcsak a papíron, hanem az illető viselkedésében, kapcsolataiban és mindennapi döntéseiben is felismerhetjük.