Lifestyle

Eljött a nap, amikor már gyanús a csend

Már nincs sok akadály

Pontosan egy hónaposan mosolygott rám először, és onnantól kezdve már mindennaposak voltak a vidám szájhúzások. Olyan nehéz azt is elhinni, hogy a picurkák először csupán foltokat látnak, és majd csak hétről hétre nyílik ki számukra a világ. Lölő kb. háromhetes volt, amikor már azt vettük észre, hogy a szemünkbe néz.

Két és fél hónaposan hallottuk először hangosan nevetni, azóta pedig szinte rendszeres a kacagás. Persze, a kezdetektől apa a legviccesebb.

A kezét és a lábát két hónaposan fedezte fel (apropó, tuti, hogy a nagylábujjakban van valami finomság, nem véletlenül van mindig a szájában). Három hónapos volt, amikor először hasról hátra fordult, és alig múlt négy hónapos, amikor elkezdett kúszni. A minap pedig a leterített játszószőnyegről iszkolt le két percen belül, és mire ismét odanéztem, már az asztal alól vigyorgott rám. És hidd csak el, hogy, amit nem tudott egyik nap, már tudja holnap, és néhány óriási változáshoz, fejlődéshez elég csupán egy óra! Most ott tartunk, hogy a férjemmel ülünk egymás mellett és lökdössük egymást, hogy „Nézd, most már a fenekét emelve, a lábát felhúzva közlekedik!”.

Hú, hát, tényleg elérkezett az idő, amikor már gyanús a csend! Az asztalon pedig már nincs terítő, az alsó polcok üresek, a konnektorok bedugva, szekrényajtók rögzítve – elvégre Lölőkénk a jövő héten már 5 hónapos! :)

Ezt is ajánljuk:

Tudod, mi az a 10+1 dolog, ami még a legtökéletesebb anyukát is tökéletlenné teszi? Olvasd el itt!

Fotók: barizsuzsi

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Január 27-én érkezik a TV2 katonai stílusú csapatversenyen alapuló sport-realityje.
Sztárok
A színészi és műsorvezetői szakmának bizony vannak komoly árnyoldalai. Liptai Claudia most megnyílt mindenkinek.
Lifestyle
E-mail cím nélkül gyakorlatilag létezni sem lehet a mai digitális világban. Pont ezért kell nagyon vigyázni, hogy ne kerüljön rossz kézbe a Gmail fiókunk.
Egészség
A szakértő mindenkit arra figyelmeztet, hogy bizony vannak olyan ételek, amelyeket nem ajánlott fogyasztani, ha koronavírussal fertőződtünk meg, de az egyszerű torokfájást is rosszabbíthatják ezek az...
Sztárok
Los Angeles körzetében további kötelező kitelepítést rendeltek el a lakott területet fenyegető bozóttüzek miatt. Az ott élő Palácsik Tímea nagyon kiakadt.
Lifestyle
Megérkezett a hidegfront, ami északkeleten kemény havazással köszöntött be. Jönnek a fagyok, és elkezdődik a sózás is.