Lifestyle

Eljött a nap, amikor már gyanús a csend

Mindenre nem lehet felkészülni

Edzettség, na, igen. Arról már tudsz, hogy Lölőkét őrizzük egy ideje, vagyis egyetlen pillanatra sem hagyjuk egyedül az ágy közepén Bagoly Bertával, mert már lassan két hónapja forgolódik. De vajon nagy-e az arcom akkor, amikor azt mondom, mindenre fel vagyok készülve?! Nagy bizony. Ugyanis eszem ágában sem volt az, hogy a mi tündéri Lölőkénket négy és fél hónaposan majd az asztal alól húzom ki…

Megvan az esti programunk

Maradjunk annyiban, hogy nemigen készültem fel arra, hogy a mi kíváncsi, mindent azonnal felfedezni akaró nőszemélyünk ilyen hamar kúszni kezd. De ne szaladjunk ennyire előre!

Az egyik délután SMS-ben kérdeztem meg a férjem az esti programunkról (mondtam már, képtelen vagyok észben tartani egy csomó mindent). Miután mondta, hogy nincs semmi „kötelező”, gyorsan be is ütemeztem egy rendkívülit. Az esti mese előtt muszáj lejjebb tennünk a kiságyat, mert Lölő a délutáni alvás végeztével elég határozottan nézett ki a rácsok fölött.

Anyukám szerint elevenségben Lölő rajtam is túltesz majd, ami azért egy kicsit megrémít. :) Én hét hónaposan vettem a fejembe, hogy meghódítom a világot, Lölő viszont – akárhogy is vesszük – legalább két hónappal korábban. Lássuk csak!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Utazás
Az univerzumban fellelhető elemek nagyobbik részét csillagok hozták létre magfúzió vagy szupernóva-robbanások révén. Az utóbbi esetben a frissen keletkezett anyagok szét is szóródtak a csillagközi...
Lifestyle
Idén temérdek új tévészéria és mozifilm közül válogathatnak majd a cinephile-ek, de azokról az évfordulós klasszikusokról sem érdemes elfeledkezni, melyek most újból aktualitást nyernek.
Sztárok
Sir Anthony Hopkins, John Goodman, Mel Gibson, Milo Ventimiglia és Ed Harris is azon hírességek között van, akik elveszítették otthonukat a kaliforniai tűzvész során.
Fashion&Beauty
Amikor Anne Hathaway magára ölt egy estélyit és rálép a vörös szőnyegre, előre borítékolható, hogy mindenkinek elakad a lélegzete a látványtól – nem történt ez másképpen legutóbbi nyilvános...
Sztárok
Az 59 éves színésznő új memorájában tekintett vissza élete egyik legbizarrabb élményére.
Home&Design
Ez a stílus nemcsak a férfiak kedvence, hanem az elegáns, modern dizájnnak köszönhetően könnyen illeszthető egy közös otthonba is.