Sztárok

Pszichiátriára került Damu Roland nagyfia – Mindhárom gyermeke életét romba dönti a színész?

Damu Rolandnak korábban már két nő is szült gyermeket, a színésznek van két fia. A nagyobbik mindössze 16 éves volt, amikor az apja börtönbe került, ez úgy megviselte idegileg, hogy egy ideig a pszichiátrián kellett ápolni. A kisebbiknek az édesanyja pedig úgy döntött, gyermeke védelme érdekében megváltoztatja a vezetéknevét.

Mindenkit tönkretesz maga körül?

Damu Rolandnak, aki tegnap azzal borította ki az internetezőket, hogy azt akarja, még meg sem született kislánya kerüljön állami gondozásba, két korábbi kapcsolatából már született két fia. Az idősebb, Andor most 21 éves, de csupán 16 volt, amikor 2011-ben kitört apja körül a botrány. A Ripost úgy tudja, a kamaszt annyira megviselték a történtek, hogy pánikrohamai lettek, emiatt egy ideig a pszichiátrián kellett ápolni. Végül Damu és a fiú édesanyja megállapodtak, Andor nem fogja látogatni apját a börtönben. Állítólag kapcsolatuk azóta sem lett jobb, hogy a színész kijött a rácsok mögül.

Kisebbik fia, Benjamin már évek óta nem viseli apja vezetéknevét, ugyanis édesanyja az ő védelmében úgy döntött, megváltoztatja azt. Damu és az asszony között rémes a viszony, a nő a gyerektartás elmaradása miatt be is perelte a színészt.

Lapozz, és tudd meg, mit állít a színészről várandós felesége!

Fotó: mti/lakatos péter

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lifestyle
Mindannyiunknak megvan a jellemző testszaga, ami egyes emberek esetében jobb, míg másoknál erőteljesebb, ez pedig elsősorban a genetikától, az életmódtól, a feromonoktól, illetve az étkezési...
Fashion&Beauty
Íme három új divattrend, ami nemcsak sikkes, de tökéletes alternatíva arra az esetre, ha hidegebbre fordul az időjárás.
Sztárok
A legendás francia színész, Louis de Funés három fia közül sajnos már csak ketten vannak életben: a 80 esztendős Patrick és a 75 éves Olivier, aki nagyon hasonlít az édesapjára.
Sztárok
A síremlékre 2022-ben az író, költő két legendás karaktere, Pom Pom és Süsü került két idézete mellett. Csukás István sírját most valaki, vagy valakik megrongálták.
Fashion&Beauty
Az idei szezon kabátdivatja egyértelműen az egyik legnépszerűbb, illetve legelterjedtebb mintáról szól, és úgy látszik, sok hírességhez hasonlóan Jennifer Lopez tetszését is elnyerte.
Fashion&Beauty
Újra divatba jött a 90-es évek közkedvelt fazonja, ami nemcsak hogy kényelmes, de minden testalkaton remekül mutat.