Így néz ki Louis de Funés legkisebb fia: a ritkán látható Olivier nagyon hasonlít legendás apjára

A legendás francia színész, Louis de Funés három fia közül sajnos már csak ketten vannak életben: a 80 esztendős Patrick és a 75 éves Olivier, aki nagyon hasonlít az édesapjára.

Nem lépett a színész nyomdokaiba

Louis de Funés az 1950-es és 1960-as évek meghatározó ikonja volt Franciaországban, de egész Európában nagy népszerűségnek örvendett. Olyan hazánkban is közdkedvelt klasszikusokban okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Horgász a pácban, a Fantomas-sorozat, illetve A St. Tropez-i csendőr, melyek annyira időtálló alkotások, hogy ma is képesek kacagásra késztetni a nézőket. A nagy nevettető karrierje során több mint 150 filmben tűnt fel, és még halála után is generációk kedvencének számít, azt azonban talán csak kevesen tudják róla, hogy két felesége volt, akiktől három gyermeke született – a Germaine Louise Elodie Carroyerrel kötött első frigyéből látta meg a napvilágot Daniel Charles Louis, aki 2017 óta nincs köztünk. A színészlegenda másik két fia 80, illetve 75 évesek, a fiatalabbik pedig igencsak sokat örökölt édesapja vonásaiból. Galériánkban megmutatjuk, hogyan néz ki napjainkban:

Miután 1942-ben elvált első nejétől, Louis de Funés egy évvel később ismét oltár elé állt, méghozzá Jeanne Augustine Barthélémy-vel, aki két fiút szült neki.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: PICOT/Gamma-Rapho via Getty Images

Forrás

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.