Meg kell zabálni ezt a madarat!

A héten egy cuki babamadár repült az irodablakba, és leült (állt). Velünk "dolgozott" délutánig, igaz hasznát annyira nem vettük, de a hangulathoz mindenképpen hozzájárult.

Az új kolléga

Egyik reggel megyek be a grafikusok irodájába, és mindenki az ablakba csoportosul és veszetten fotózgat. Hát igen, egy nagyon helyes kismadár repült oda, egyébként rozsdafarkú (természetbarát főnökünk egyből felvilágosított minket). Raktak ki neki vizet, és ujjbegyre csepegtetve itatták. Hihetetlen, hogy tűrte. Tűrte?! Körülbelül 5-en fotózgattuk pár centire a buksijától, sőt az egyik kolléga még jól szembe is vakuzta szerencsétlent (férfi...). Igazából úgy tűnt, hogy nagyon is élvezi a madárcsemete, ott pózolgatott nekünk. Le is videóztam. Tényleg meg kellett zabálni.

Aztán haladt előre a nap és délután még mindig ugyanabban a pozícióban ott ácsorgott az ablakban. Néha szundított is egy kicsit. Azt hittük elfáradt, melege van, eltörött a szárnya, elszökött otthonról, eltévedt vagy egyszerűen csak be akart illeszkedni hozzánk. Bejöttünk neki. :) Még szöcskét is fogtak neki, megpróbálták megetetni, de nem volt éhes. Majd "röpke 6 órás munakviszony" után fogta magát, és elrepült. :)

Reméljük hazatalált!

Ha szerinted is cuki a kismadár, egy LIKE-ot megérdemel. :)
Olvasd el az előző bejegyzést is!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!