Irány a reptér, irány dél! - Blogbejegyzés

Kipakolás után pakolhattunk is vissza, de megtanultuk, hogy mit érdemes a bőröndbe tenni és mi az, amit teljesen felesleges magunkkal vinni. A korábbi tapasztalataink alapján például viszünk lepedőt, szárítókötelet és a kis porainkat sem félünk már átvinni másik országba (C-vitamin, magnézium, de hát kinek ne lenne gyanús dobozokba és tasakokba csomagolt fehér por), nem viszünk viszont annyi könyvet.

Egy hónapba belesűríteni mindent

Főleg, mivel a súlyhatár ezúttal 10 kilóval csökkent és bár nem öt hónapra megyünk, ez a ruhák számán mit sem változtat. Thaiföldön rengeteg mindent elterveztem, hogy mit fogok csinálni, ha hazaérek és eleinte ment is minden, úgy ettem, ahogy terveztem, magamra főztem, elmentem futni, megvoltak a dokis körök, majd szépen lassan átvette az uralmat a káosz. Mert persze mindenki látni akart, ami nem baj, sőt az érzés kölcsönös, de egy hónapba sűríteni mindent néha bonyodalmakat szőtt.

Persze jó volt itthon lenni, tán éppen elég is volt. Sem az órák, sem a napok, sem a hetek nem teltek lassan, és végül belefért egy kiborulás is – nem lehet mindent. Csomagolnunk kell.

Ruhából most sem viszünk sokat

Listákat írtunk, mi az, amiből csak egyet hozunk és azt ki hozza. Mi az, amit még meg kell venni, mi az, amit ki lehet venni, ha túl nagy lesz a súly. A ruhákat szín szerint válogattam, melyik gatyához melyik felső mehet és aminek nem volt párja az kapásból kiesett. Első feladat persze az utazós ruha kiválasztása volt, ez rajtam lesz, ezzel már nem kell számolni. Vitaminok, proteinek, rövidnadrág, ruhák, trikók, törölközők. Egy görög sziget hűvösebb lesz, mint Thaiföld, pulcsi is kell. De könyvet csak kettőt választhatok, nem ez a legkönnyebb döntés.

Ennyi fér húsz kilóba, három hónapra

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Első ránézésre talán csak egy újabb vicces internetes trendnek tűnik, de valójában sokkal többről van szó. Az „Office Air” jelenség a modern irodai dolgozók egyik legvalóságosabb tapasztalatát...
      Sztárok
      A Cápák között vállalkozója imádja a sportot, és sok mindenbe belekóstolt. Balogh Levente 17 évesen már fekete öves volt, és ma is fel tudja venni a versenyt a fiatalokkal.
      Lifestyle
      Nagyon helyes, hogy szelektíven gyűjti a többség a szemetet, azonban ennél is vannak szabályok. Eddig azt hittük, ezt a dobozt nem szabad beledobni, de a MOHU szerint ez tévhit.
      Sztárok
      Eddig sem titkolta a közönség nagy része, hogy szerették volna, ha Győzike kiesik A Nagy Duettből. Dér Henivel azonban nagyon megvoltak elégedve.
      Lifestyle
      A természetes tojásfestés nemcsak gyönyörű, de varázslatos hangulatot is kölcsönöz az ünnepnek. Hat házi megoldás, amitől a tojásaid a húsvéti asztal sztárjai lesznek.
      Egészség
      Elsőre teljesen egészségesnek tűnik néhány kaja a szupermarketben, és szívesen veszed le őket a polcról, de ha jobban utána nézel, ez már nincs teljesen így.