Iszkiri! - Most hétvégén is vár a Gyerek Sziget

Mikor a főállású apukák zenélnek

A legkisebbek legnagyobb színpadán először lép fel azIszkiri, aminek alapító tagjai mind gyakorló apukák, akik emellett főállásban is gyermekekkel foglalkoznak, ugyanakkor évtizedek óta profi zenészként működnek, a legkülönfélébb zenei stílusokban. 2011 tavaszán döntöttek úgy, hogy civil foglalkozásukat és legfontosabb hobbijukat összekötik. 

Így alakult meg az Iszkiri, egy ízig-vérig gyerekközpontú zenekar, amely saját dalaival a modern hétköznapokban rejlő mesék világába repít el minket. A zenekar első, "Mi a manó?!" című lemeze 2014 októberében jelent meg, interaktív daloskönyv formában, e dalokat hallhatjuk idén a Generali Gyerek Sziget színpadán is.

A Pirosmalac

A vasárnap délelőtti kánikula előli menekvésre érdemes célba venni az egri Harlekin Bábszínház Pirosmalac bábjátékát: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony. Ennek az asszonynak nem volt gyermeke és nem telt úgy el nap, hogy ne kérte volna az égieket, adjanak neki egy fiúcskát vagy egy kisleányt.  Imája egyszer csak meghallgatásra talált, de csodák csodájára a gyermek nem volt egyéb, mint egy kismalac… Aki kíváncsi rá, hogyan alakul a kedves, szeretnivaló jószág sorsa, és milyen megpróbáltatásokat kell kiállnia, míg elnyeri méltó jutalmát, az nézze meg az élőzenés, izgalmakban és vidámságban bővelkedő előadást.

Fotó: Facebook/GyerekSziget

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sara Ferguson egy interjúban mesélte el, milyen szívszorító dolgot mondott neki volt férje édesanyja, II. Erzsébet, nem sokkal azelőtt, hogy távozott az élők sorából.
Sztárok
Amal és George Clooneyt a napokban franciaországi otthonuk közelében, Brignoles-ban kapták lencsevégre, a sztárügyvéd láttán pedig mindenkinek leesett az álla.
Egészség
Van egy olyan, csak a nők esetében jelentkező fájdalmas betegség, mely a szakemberek szerint összefüggésben áll a stroke nagyobb kockázatával is.
Egészség
A fahéjnak rengeteg jótékony hatása van, de most felhívták a figyelmet arra, hogy kiknek kell alaposan odafigyelnie rá, mennyit fogyasztanak belőle.
Lifestyle
A Skorpióra romantikus élmények várnak és minden eddiginél szorosabbá válhat a párjával a kapcsolata. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Utazás
Építési és Közlekedési Minisztérium lépése logikusnak tűnne, és több kézzelfogható előnye is lenne.