Ki lesz a befutó? Ez a három magyar híresség duplázhat az idei Women of the Year-en

Új klip, újabb jelölés...

Zséda idén harmadik alkalommal verseng a népszerű női magazin elismeréséért, hamarosan pedig új klippel is előrukkol. “Tavaly az egyik legboldogabb pillanat volt az új dalom, a Hány percet élsz? debütálása, amely nagyon jól szerepel a slágerlistákon, nemrégiben pedig egy izgalmas klip is készült hozzá, SP (Éder Krisztián) rendezésében.” - mondta az énekesnő, aki 2015-ben Tóth Vera, Hien, Boggiee és Odett mellett lett jelölve. “A Women of the Year díja azt is mutatja, hogy a közönség általánosságban mennyire figyel oda a nőre, aki az alkotások mögött áll. Éppen ezért nagyra értékelem ezt az elismerést, hiszen a közönség visszajelzése, szeretete számomra rendkívül fontos.” - tette hozzá Zséda.

A világsiker küszöbén?

Abodi Dóra extravagáns kollekciói világszerte is egyre népszerűbbek, olyan hírességek ihlették és egyben méltatták már egy-egy darabját, mint a Tetovált lányt is megformáló Noomi Rapace, vagy Sadie Pinn énekesnő.

„Egyértelműen a londoni divatbemutatóm és a Vogue Italia dubaji kiállításán való részvétel volt a tavalyi évem két csúcspontja. Szakmailag pedig a legboldogabb pillanat az volt, amikor november végén összeállt a következő ősz-téli kollekcióm. Szintén egy nagyon furcsa és egyben jó érzés, hogy két személyes múzsám is bekapcsolódott az életembe. A 2014-es ősz-téli kollekció egyik inspirálója a Tetovált lányt is megformáló Noomi Rapace a VVV magazin divatanyagában az egyik ruhámat viselte, míg a 2015 tavasz nyári kollekció múzsája, Sadie Pinn (Crim3s énekesnője) pedig eljött a londoni divatbemutatómra és a backstage-ben lelkesített.” – elevenítette fel 2014 legmeghatározóbb pillanatait Dóra, aki Londonban hamarosan ismét bizonyíthat.

Ha szavazol a Women of the Year jelöltjeinek egyikére, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Megvannak a Glamour Women of the Year 2015-ös jelöltjei

Fotó és Leadfotó: WOTY

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Régóta tudjuk, hogy a megnövelt vízbevitel jótékony hatással lehet az egészségünkre, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem szakértőinek új kutatása azonban rávilágít: már az is óriási segítség a...
Sztárok
Sarolta hercegnő és nagybátyja, Harry herceg évek óta nem látták egymást, ennek ellenére a szemfüles rajongók nemrég érdekes kapcsolódást véltek felfedezni közöttük.
Lifestyle
A magyar embereknek eszébe sem jut, hogy vízkereszt után nemes egyszerűséggel elfogyasztják a fenyőfájukat, de kontinensünk már szegleteiben már felmerült ez a meglehetősen bizarr ötlet.
Sztárok
Azt persze tudta, hogy Harry herceg és Meghan Markle egy pár, de mivel hanyagolja a technológiát, így nem követi a híreket napi szinten.
Lifestyle
A robotporszívók egyre népszerűbbek lesznek, de most egy olyan típust akarnak piacra dobni, ami még könnyebbé teheti a takarítást.
Utazás
Már csak pár nap, és véget is ér a tavaszias január. Érdemes hát kiélvezi a jó időt, amíg van rá lehetőség!