Fashion&Beauty

Tedd a hűtőbe a cipőidet!

A szűk cipőn is segít a hideg

A hűtőben tárolt pulcsik, nadrágok, övek, cipők Takács Nóra számára sem ismeretlenek: új cipőit például nem a lábát kínozva szokta betörni, hanem egyszerűen egy zárható zacskóba vizet tölt, majd ezt a cipőbe teszi, és az egész mehet a fagyasztóba. A víz megfagy, kitágul, közben pedig szépen betöri nekünk az új cipellőt. Klassz, igaz? Ahogy az is, hogy a hűtőben pulóvereket is lehet tartani!

„Itt az ősz, sokunknál előkerültek a kötött pulóverek, és ilyenkor döbbenünk rá, hogy bizony egy-két darab már elnyúlt, szöszös, kissé viharvert állapotban van. Nincs vész! Fogj egy nagy műanyag zacskót, rakd bele a kötött, angóra, moher pulcsikat, és tedd az egészet pár órára a hűtőbe, így a fonál jóval ellenállóbb lesz, és a pulcsid is visszanyeri eredeti formáját!” – ad tippet a szépségszakértő.

A sörnek is jut hely

Ami pedig a legfontosabb dolgot, a hűtőszekrényeket illeti, vannak már kifejezetten olyan darabok, amelyeket a feltörekvő házitündérek igényeire szabtak. A Samsung Food ShowCase készülékben a hideg levegő számos fúvókán keresztül áramlik be, biztosítva polconként az optimális hőmérsékletet, így a különböző hőmérsékletet igénylő termékek helyét is könnyedén megtalálhatod. Tisztán elkülönülő zónái pedig lehetővé teszik, hogy a család minden tagja azt tartson hűvösön, amit csak szeretne, így a kasmírpulcsi nem fogja zavarni sem a párod sörtartalékait, sem a gyerekek tejszelet-állományát.

Fotó: Samsung Food ShowCase

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Lifestyle
A szakértők szerint ennek az italnak számos jótékony hatása van szervezetünkre nézve, de csak akkor, ha a megfelelő időpontban fogyasztjuk.
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.
Lifestyle
Az Oxford University Press által az év szavává emelt kifejezést inkább a fiatal generációk használják, de a jelentésével mindenki tisztában van.
Sztárok
Katalin hercegné személyes és nagyon érzelmes mondanivalót fogalmazott meg az idei karácsonyi hangversenye kapcsán, és még Harry hercegnek is üzent.
Sztárok
Vasárnap végre kiderült, kik azok a szerencsés énekesek, akik bekerültek a Megasztár hetedik évadának nagyszabású döntőjébe.
Utazás
A szél sokszor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén viszont ennél melegebb is lehet.