Fiú nevet kap Mila Kunis és Ashton Kutcher kislánya - Meglepő névválasztás

Mila Kunis és Ashton Kutcher pár hét múlva karjaikban tarthatják első gyermeküket, ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy a nagyvilág is megpillanthatja szerelmük gyümölcsét. A színésznő kijelentette, hogy mindenáron megvédi gyermekét a sajtótól, így nem fogunk sok infót tudni a csemetéről. Rengeteg óvintézkedésük ellenére azonban már most többet tudunk a születendő kisbabáról, mint amennyit szerettek volna.

Újabb infók

A 30 éves Mila és a 36 éves Ashton jobban teszik, ha titoktartási szerződést iratnak alá ismerőseikkel, mert amúgy nem fog működni a hírzárlatuk, hiszen a még meg sem született kisbaba nevét is egy közeli barátjuk pletykálta el.

A bennfentes a „Radar Online”-nal osztotta meg információit, így nem csupán az derült ki, hogy kislányuk Ashton édesanyja nevének, a Finnegannek rövidebb és fiú változatát kapja, azaz a Finn-t, hanem az is, hogy milyen szín dominál a gyerekszobában: „Zölddel van dekorálva, sok kis állattal – olyan, mint a dzsungelben!”

Ezen a néven valóban meglepődtünk, hiszen nem mindennapi dolog egy kislánynak fiú nevet adni! Az pedig csak még érdekesebbé tenné a helyzetet, ha később egy párt alkotna Finn és Miranda Kerr kisfia, Flynn. Finn & Flynn, milyen cukik lennének!

Fotó: popsugar.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...
Sztárok
A Nirvana frontembere csupán 27 éves volt, amikor úgy döntött, saját kezével véget vet az életének, ám előtte még hátrahagyott egy drámai búcsúlevelet.
Sztárok
"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami...
Sztárok
Rihanna pillanatok alatt lenyűgözte rajongóit, amikor nemrégiben megmutatta, hogy kétgyermekes édesanyaként is ugyanolyan szuper dögös és magabiztos, mint korábban.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Lifestyle