Így hozd magad csúcsformába a nyárra

Vitaminpótlás

Ám sajnos a megfelelő vitaminpótlás egyáltalán nem egyszerű feladat a mai rendszertelen és egészségtelen táplálkozási szokások mellett, sőt, ma már a gyümölcsök és zöldségek önmagunkban nem képesek elegendő mennyiségben biztosítani a szervezet számára szükséges tápanyagokat. Immunrendszerünk védelméért leginkább a C- és A-vitamin felelős, hiszen amellett, hogy kiváló immunerősítők, növelik a fehérvérsejtek számát, valamint fokozzák a bőr kollagén termelését, tehát fiatalító hatással is bírnak. A kalcium köztudottan az egyik legelemibb ásványi anyag, hiszen minden sejtünk és szövetünk működéséhez elengedhetetlenül szükséges.

Jelentős szerepet játszik csontjaink, izmaink, emésztő-, illetve idegrendszerünk megfelelő működtetésében, míg a B- komplex javítja a koncentráló- és emlékező képességet, valamint hatásos fáradtság, stressz ellen. Az E- vitamin erőteljes antioxidáns hatással rendelkezik, valamint fontos szerepet tölt be a vérkeringés és szívműködés megőrzésében, az öregedés késleltetésében, míg a magnézium olyan kulcs ásványi anyag, amely minden sejtünkben megtalálható, így nélkülözhetetlen több száz enzimünk és sejtünk optimális működésének biztosításához, sőt, még az idegesség, ingerültség leküzdésében is segít – mesélte el Dr. Szécsi Péter, a Spártai szupervitaminok orvos szakértője.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: A tej pozitív hatásai - Ezért érdemes fogyasztani - Katt ide!

Fotó: world-beautifulwallpapers.blogspot.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
Fashion&Beauty
Cameron Diaz ismét a reflektorfénybe került, méghozzá a divat fővárosában, Párizsban!
Lifestyle
A Nyilas számára a mai nap jelentős változásokat hozhat. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
Lifestyle
Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.