Milánói csirkemell
Az egyszerű, hagyományos rántott hús helyett, készítsünk inkább egy klönlegesebb ízvilágú ételt.
Hozzávalók
- 4 db csirkemellfilé
- 1 csésze tej
- 2 csésze zsemlemorzsa összekeverve 1 tk. frissen őrölt paprikával, és 1 tk. sóval
- kb. 1/2 csésze extra szűz olívaolaj
Elkészítés
Helyezzük a csirkemelleket két zsírpapír közé. Egy klopfolóval ütögessük őket addig, amíg olyan vékonyak nem lesznek, hogy kis híján keresztüllátunk rajta (kb. fél centi). Öntsük a tejet egy kisebb lábosba, a morzsás keveréket pedig egy lapos tányérba. A hússzeleteket mártsuk bele a folyadékba, majd forgassuk meg őket a morzsában is. Ha már minden szeletnek vékony, egyenletes bundája van, forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy teflon serpenyőben, és helyezzük őket bele. Egy mellszeletet kb. négy percig süssük, ennyi idő alatt szép barna és ropogós lesz kívül, majd fordítsuk meg, és további 2-3 percig pirítsuk a másik oldalát.
Friss salátával tálaljuk.
Ezt is ajánljuk: Narancsos sajtlabdák - Katt ide!