"Buta és tiszteletlen" - Beyoncét kirúgták a piramislátogatásról

A világhírű énekesnő már-már kiakasztóan tökéletes, így olyan jó érzés, amikor néha valami negatívat is hallunk róla. Beyoncé csődbe ment piramislátogatásának köszönhetően ennek is eljött az ideje.

Míg a 25 éves Rihannát egy mecsetből dobták ki, addig Beyoncé ezt egy egyiptomi piramisban érte el. A 32 éves énekesnő még 2009-ben, az akkori turnéja kapcsán látogatott el Egyiptomba, ahol, mint minden más turista, meg szerette volna nézni belülről a híres piramisok egyikét. Kevés szabadideje ellenére sikerült összehoznia egy találkozót egy régésszel, Dr. Zahi Hawass-szal.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Utóbbi mesélt a történtekről, és elárulta, hogy miért rúgta ki Beyoncét a piramisból. A férfi szerint az énekesnő egy buta személy, akinek semmi érzéke a kultúrához, és csupán azért látogatott el a piramisokhoz, hogy készítsen pár fotót.

„A legtöbb ember, akit elviszek ilyen túrákra, nagyon aranyosak és jól megértjük egymást. De ez a hölgy…” – nyilatkozta Dr. Zahi Hawass az „Independent”-nek. Beyoncé nem csak késett, de elnézést sem kért. Ezen kívül az egyik fotósa illetlenül viselkedett, aki miatt parancsszóra meneteltek végig a világ egyik csodáján. Ezt végül nem bírta tovább a régész, így végül kidobta őket: „Azt mondtam, hogy ’maguk nagyon tiszteletlenek – kifelé!’ Maguknak mostantól nincsen már az az előjoguk, hogy velem vehessenek részt egy ilyen túrán.”

Nem semmi sztori… Ti hisztek a régésznek, vagy szerintetek eltúlozza az akkor történteket?

Fotók: hdwallpaperen.com; sandrarose.com; handbag.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Egy olyan alacsony kalóriatartalmú italról van szó, mely gyulladáscsökkentő hatású, és ami segíthet számos egészségügyi probléma enyhítésében.
Lifestyle
Az Oroszlánok váratlanul feljebb kerülhetnek a ranglétrán. Íme a december havi karrier horoszkóp.
Sztárok
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt...
Sztárok
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
Fashion&Beauty
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá...
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...