Izgalmas napszemüvegek nyárra

A napsütéses időszak egyik legkedveltebb kiegészítői a változatos formában és színekben kapható napszemüvegek. Idén többféle keret- és lencsetípus is kedvelt lesz, lássuk melyek ezek!

Színek és minták
Az idei szezon egyértelműen a játékosságról, a vidámságról fog szólni, ezért is jutottak jelentős szerephez a színes és mintás darabok, melyek egy kis mozgalmasságot vihetnek az unalmasabb, semlegesebb összeállításokba is. A lágy pasztellszínek mellett az erősebb, hangsúlyosabb tónusoknak is fokozott szerep jut, sőt egyes trendszínek is felbukkannak; így például a királykékkel, a smaragdzölddel vagy a napsárgával nem foghatunk mellé. A virágminta még mindig őrzi helyét, ám idén már a kissé retró hatású, pöttyös, csíkos és etno minták is felbukkannak.

Ombre és merész
Az átmenetesen sötétedő lencsék és keretek is nagyon kedveltek lesznek a 2013-as tavasz és nyár során, főként az aviator típusú szemüvegek esetében mutat jól egy ilyen lencse, ám egy izgalmas keret is sokat dobhat az összképen, például egy faszerű műanyag utánzat is elég feltűnő. A merészebb darabok kedvelői bátran válasszanak erősen tükröződő vagy színezett lencséket, de a geometrikus formák között is megéri válogatni. A hatalmas méretű, erőteljesen sötétített lencsék még mindig vonzzák a tekinteteket, így meglepő módon pont az ilyen darabokban a legnehezebb elbújni.

Vadmacskák és luxus
A nőies stílus záloga a cicás vonalvezetés és a vadmacskák bundájának mintáját utánzó darabok, ezért ha extra sikkes hatást szeretnél, válassz egy ilyen darabot. A klasszikusabb és a modernebb fazonokon is jól mutathat egy leopárd- vagy ocelotmintával díszített keret. A luxus imádóinak a klasszikus márkák kínálatát ajánljuk, hisz itt a hagyományos, a formabontó és a dögösen vagány darabokat is megtalálhatják.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...