Személyes hangvételű dalok lesznek a Linkin Park új albumán

A személyes témákat állította a középpontba szövegvilágában friss albumán a Linkin Park: az amerikai nu metál színtér kiemelkedő csapatának Living Things című anyaga a magyar albumlistán is az első helyen nyitott.

A Living Things a Linkin Park négy korábbi stúdióalbumának elemeit ötvözi, a zenekar kompozíciói, hangzása kevésbé kísérletező, mint a sok mindent kipróbáló Minutes to Midnight (2007) és A Thousand Suns (2010) című anyagon, viszont hallható az együttzenélés öröme.

A kemény gitárzenét hip-hoppal és elektronikával vegyítő, 1996 óta működő együttes friss CD-jén egyensúlyban van a dallamosabb és a húzósabb számok aránya, amit a zenekar masszív rajongótábora is megelégedéssel fogadhat. A társadalmi, politikai kérdésekben egyaránt szókimondó Linkin Park szövegeiben Mike Shinoda rapper, gitáros és billentyűs, valamint Chester Bennington énekes ezúttal inkább a befelé fordulást választotta.

"Az előző korongjainkon inkább globális és szociális problémákkal foglalkoztunk, ezen az albumon személyesebb témák kerültek előtérbe. Számos dalban használunk metaforákat, az I'll Be Gone című számban például az emberi kapcsolatok az űrtémára utalnak" - nyilatkozta Mike Shinoda, az együttes alapítója, az album társproducere.

A személyesség színteréből talán csak egyszer lép ki a mostanában megszokottnál jóval rövidebb, 40 percnél is kurtább anyag során a Linkin Park: az első kislemezdal, a Burn It Down egy háborúellenes állásfoglalás, a szám klipjét a csapat tagja, Joe Hahn dj rendezte. A Powerless az augusztusban mozikba kerülő amerikai akció/kaland/fantasy-film, az egykori amerikai elnök "titkos életét" bemutató Abraham Lincoln, a vámpírvadász című mozi egyik betétdala lesz.

Az album másik producere természetesen a csapattal évek óta együttdolgozó Rick Rubin, aki a System of A Down, a Red Hot Chili Peppers, a Metallica, az AC/DC albumainak is állandó producere.

A két hete utcára került Living Things már 11 országban lett listavezető, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban és Magyarországon is vezeti a MAHASZ-listát. A magyar rajongók egy hónapja, június 8-án az ausztriai Nova Rock fesztiválon láthatták élőben a Linkin Parkot játszani a legközelebb - itteni koncertről egyelőre nem tudni.

Az amerikai nu metál színtér (Korn, System of A Down, Soil, Slipknot) szereplőjeként alakult, eddig mintegy 50 millió lemezt eladó és kétszeres Grammy-díjas Linkin Park első stúdióalbuma, a Hybrid Theory 2000-ben jelent meg, ezt követte a Meteora (2003), majd a már említett Minutes to Midnight és A Thousand Suns. A hattagú együttes több koncertfelvételt és remixlemezt is kiadott.

A Linkin Parkban Shinoda, Bennington és Hahn mellett Brad Delson gitáron és szintetizátoron, Dave "Phoenix" Farrell basszusgitáron és szintetizátoron játszik, Rob Bourdon dobol.

Forrás: MTI

Nézd meg a Burn It Down című számukhoz készült videót!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
A sztárséf karján egykoron az énekesnő egészalakos képe pompázott, ám Krausz Gábor úgy gondolta, elérkezett az ideje, hogy új mintát varrasson a tetoválásra.
Fashion&Beauty
Meghan Markle-től azt szoktuk meg, hogy általában luxusmárkás ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel tölti fel a gardróbját, viszont az egyik most igencsak népszerű szettje egyáltalán nem ebbe a...
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Egészség
Talán nem is gondolnád, de már akkor rengeteget teszel egészséged megőrzése érdekében, ha erre a remek italra cseréled le a reggeli teádat.
Egészség
Azt eddig is tudtuk, hogy kerülni kellene a cukros italokat, de miután ezt meglátod, lehet végleg hátat fordítasz nekik.
Sztárok
Azt eddig is tudtuk, hogy Rácz Jenő otthon nem igazán szeret főzni, és ezt ismét be is bizonyította.