Exkluzív interjú Csősz Bogival 2. rész
A csinos modell-színésznő ezúttal a Törökországról, a beilleszkedésről valamint a szerelméről mesélt nekünk.
Bogival a múlt héten a mindennapjairól, a munkájáról és a szépségpraktikákról beszélgettünk, viszont most a törökországi életébe enged bepillantást.
Hogy ismerkedtetek meg a férjeddel?
Bogi: Először 2003-ban voltam kint Törökországban, pár napot kint dolgoztam, majd 2008-ben visszahívtak szintén munkaügyben, és mivel nagyon jó munkáim voltak kint, igent mondtam. Addigra az ország teljesen kicserélődött, angolul is sokkal többen beszéltek, mint azelőtt, nagyon élveztem az ottlétet. Körülbelül kéthét elteltével az egyik jó barátom bemutatott a férjemnek. Szerelem volt első látásra, - amiben amúgy nem hittem, hogy létezik - és kint is ragadtam Törökországban. Előtte nagyon durva szingli életet éltem, nem igazán foglalkoztam azzal, hogy csak egy férfi legyen az életemben, úgy viselkedtem szinte, mint egy pasi: csak a szórakozásnak, és a munkámnak éltem. Majd hirtelen jött a nagy váltás, és úgymond megszüntettem az azelőtti életem, mindenkivel befejezetem a kapcsolatot és utána összeköltöztünk.
Miben más, mint egy magyar férfi? Van különbség?
Bogi: Van, szerintem a neveltetésük miatt. Az elején nagyon nehéz volt azt felfognom, hogy a férfiak máshogy mutatják ki a nők felé a vonzalmukat, és a nők sem tudnak úgy megnyilvánulni, mint a magyarok. Például mi magyar nők, nagyon büszkék vagyunk a szépségünkre, alakunkra, így ha nyár van, mindent szeretünk kitenni, a török nők viszont eltakarják magukat. Minden nő szép tud lenni, és ezt ki is tudják nyilvánítani Magyarországon, amit a magyar férfiak szeretnek is. Ez hiányzik a török társadalomból: sokkal konzervatívabbak, és a nők is másfajta viselkedési módot kapnak a férfiaktól. Ez volt a legnehezebb része, amit meg kellett szoknom: az öltözködésem visszafogottá és elegánssá vált. Az a rámenősség, ami a magyar férfiaknál van, az nincs meg náluk, mint például az azonnali fizikai érintkezés. De ezáltal a nők olyan szintű tiszteletet kapnak, hogy sokkal jobban betudnak illeszkedni a társadalomba.
Ez volt az, ami a férjedben is megfogott?
Bogi: Igen, teljesen más szemmel nézett rám, nem az volt fontos számára, hogy én a médiában dolgozom-e, vagy sem, vagy mit csinálok. Persze mikor megismerkedtünk, rögtön rám keresett a neten, és rájött, hogy ki vagyok, és mivel foglalkozom. Én mindig is azokat a férfiakat szerettem, akik intelligensek, és ahhoz a csoporthoz tartoznak, akik a fejüket használják munka közben. Üzletember-párti voltam, nagyon fontos szempont, hogy megbízható legyen, és tudja, mit csinál, fontos legyen számára a karrierje. Olyan férfit kerestem, aki abszolút elkötelezett, szereti a munkáját, és a csúcsra törekszik. Ezt megtaláltam a férjemben, azonnal egymásra hangolódtunk és abszolút mentálisan kapcsolódtunk össze. Amint megismerkedtünk nekem szinte rögtön Rómába kellett utaznom egy fotózásra, ő meg Japánba ment ki, így csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, de óriási telefonbeszélgetésekben volt részünk, amelyek nagy része, nem ilyen könnyű kis csevegés volt, hanem a globalizációtól elkezdve mindenféle érdekes témákat vitattunk meg. És ekkor jöttem rá, hogy ez jó lesz, hiszen én tulajdonképpen egy társat kerestem magamnak, akivel meg tudom osztani a gondolataimat.
Mikor érezted először, hogy ebből komoly kapcsolat lesz?
Bogi: Ezt ő kinyilvánította: elmondta, hogy nem szokott játszani, bár előtte ő is hasonló szingli életet élt, mint én. Közösen elhatároztuk, hogy megpróbáljuk együtt egy más felfogással, mint ahogyan régebben éltünk. Azért meg kell, hogy mondjam, nekem nehezebb volt, mint neki. Lehet, hogy ez csak a magyar nők számára nehézség, de nem volt könnyű elszakadni attól, ahogyan Magyarországon a férfiak bánnak velünk. Nagyon sok pozitív energiát kapunk attól, hogy a férfiak megnéznek, megdicsérnek minket, és ebből nem kapni, valahogy olyan hiányként hatott rám, úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem: hol van a nőiességem, ki fogja értékelni? Ezért egy érdekes váltás következett be az életemben: megtaláltam egy másik arcomat, és új dolgok váltak fontossá. Úgy próbáltam egyensúlyba hozni a dolgokat, hogy amikor azt éreztem, hogy szükségem van kicsit úgymond a férfiak világára, akik sokkal jobban értékelik és ki is mutatják a nőkhöz való viszonyukat, akkor mindig visszajöttem Magyarországra. És amikor úgy gondoltam, hogy legyen inkább csend körülöttem, senki ne gondoljon a nőiességemre és csak a munkára koncentrálnék, akkor pedig Törökországban voltam.
Mit szólt a családod ahhoz a döntésedhez, hogy kiköltözöl és, hogy férjhez mész?
Bogi: A családom az elején nagyon féltett, mindenki ki volt akadva, hogy nem lesz magyar férjem, de mikor Anyukám először meglátogatott, észrevette, hogy hatalmas szeretet vesz körül. A párom családja szinte jobban szeret, mint a családom, teljes mértékben befogadtak.
Könnyen ment a beilleszkedés?
Bogi: Azért ment könnyen, mert már többször is voltam kint dolgozni, és előítéleteim sem voltak. Alapvetően az emberekben nincs rosszindulat, nagyon befogadóak tudnak lenni. Ezáltal, mikor bekerültem a családba akkor mindenki előítélet-mentesen fogadott. Én is megpróbáltam úgy viselkedni, és úgy fordulni feléjük, hogy semmi olyat ne kövessek el, amivel megbánthatnám őket. Nyílván azért sokkal konzervatívabbak, mint a magyarok, ezáltal meg kellett tennem minden azért, hogy emiatt ne legyen konfliktus, és hogy Burak ne érezze rosszul magát.
Oldalak
Hasonló cikkek
