Folytatódik a Kovács Lázár-botrány

A szakács apasági pere nem alakul zökkenőmentesen, ugyanis ügyvédje követelte a tárgyalást vezető bíró leváltását, közben újabb DNS-vizsgálatot rendeltek el, ahol ráadásul együtt jelentek meg a pereskedő felek.

A védő arra hivatkozik, hogy Vivyan Fable álnéven alkotó írónő, Molnár Éva honlapján, a bírónő Lázár ügyét, mint lehetséges témát ajánlotta fel egy újabb bestsellerhez. A „Bírónő” nevet használó hozzászóló kollégái –és saját magánéletéről is szívesen beszámol a honlapon, sőt! Ha szükséges, privát levelek formájában a tárgyalás lezajlását is hajlandó elmesélni kedvenc írójának., közölte a Blikk.

„Én magam nem írónő vagyok, hanem bírónő. Családjogi. Én tárgyalom hírneves szakácsunk apasági perét, ott aztán tudnál ötleteket, mondatokat csenni a regényalakokhoz!" Ez a magyarázat jelent meg a Blikk hasábjaiban. Dr. Ocskó Katalint telefonon is próbálták utolérni, de a gyakorló bíró nem nyilatkozhat ez ügyben. Az OIT szóvivője, Szűcs Péter az újságnak azt is elárulta, hogy a témában előrelépés egyenlőre nem történt, hiszen hivatalos okiratot még nem kaptak kézhez

Vivyan Fable ennyit mondott csak az üggyel kapcsolatban, hogy valóban szokott levelezni a Bírónővel, de ez a pár havi alkalom nem ad elegendő ihletet egy regény megírásához. 

Az ügy folyik tovább, a volt szerető ügyvédje szerint ez nem befolyásol semmit, hiszen egy egyszerű apasági perről van szó, nem többről.

Oldalak

Video Bemutatjuk a 2024-es Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságát
Lifestyle
Az alábbi betegségeknél akár jelentős enyhülést is hozhatnak a gyógyvizes fürdőkúrák.
Sztárok
Jason Momoa és Lisa Bonet ritkán látott fia, a 15 éves Nakoa-Wolf ha akarná, sem tudná letagadni édesapját, sőt: a tinédzser egy az egyben úgy néz ki, mint az Aquaman sztárja.
Sztárok
Idestova négy éve annak, hogy Harry herceg és Meghan Markle elhagyták a monarchiát, majd új életet kezdtek az Egyesült Államokban, amiről az egykori színésznő félreérthetetlen módon beszélt a...