Parkot neveztek el Törőcsik Mariról Budapesten, az avatáson Bodrogi Gyula is beszédet mondott

Fát is ültettek az emlékére
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő egy saját anekdotával emlékezett meg Törőcsik Mariról. Harmadéves színművészetis hallgatóként játszotta Perditát a Major Tamás rendezésében készült Téli regében, a darabban Törőcsik Mari alakította az anyját, a királynőt. Shakespeare történetében van egy jelenet, amikor Perdita és az anyja 16 külön töltött év után újra találkoznak. „Az alatt a néhány másodperc alatt, mikor felém sétált a színpadon, képes volt átélni azt a 16 évnyi fájdalmat, amit az az anya átélhetett. Én ilyen esszenciát még nem láttam, és azóta sem láttam. Ha ezt el tudják képzelni, akkor már önök is érthetik, hogy mekkora színészről is beszélünk.”
A beszédek mellett bejátszották Maár Gyula 1971-es Prés című filmjéből Törőcsik Mari híres, A felébredés metafizikája monológját is, zárásként pedig egy tulipánfát ültettek az elhunyt színművész tiszteletére.
„Emlékeztessen minket ez a park erre a szédítő életműre, és vele együtt arra is: milyen messzire szárnyalhat a nők teljesítménye, ha a falakat lebontjuk körülöttük, ahogy becsüljük meg azt a közösségteremtő, generációkon és politikai oldalakon átívelő szellemiséget is, amelyet a személye szimbolizál!” – írta az avatást követően Facebook-oldalán Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes.
A Feneketlen-tó melletti parkon kívül Törőcsik Mariról korábban utcát neveztek el abban a vas megyei faluban, ahol élete utolsó éveit töltötte. Velemben szobor is őrzi a művésznő emlékét. Pélyen, a színésznő szülőfalujában pedig emlékházat alakítanak ki.
Úgy tűnik, nem csak nekünk a Balaton a Riviéra, ugyanis egy külföldi oldal a legszebb európai településeket rangsoroló tízes listáján egy hazai tóparti helyet is feltüntetett.
Leadfotó: MTVA Fotó: Zih Zsolt
Oldalak

This is a modal window.