Szabadon a szigeten

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad 2011 nyarán is változatos és színvonalas előadásokkal vár. Többek között, idén ünnepli 100. születésnapját a színpad területén álló műemlék Víztorony, amely szemtanúja volt a Szabadtéri kezdeteinek is.
 

A fővárosiak kedvelt “szabadtérije” Kaffka Péter tervei alapján 1938-ban épült fel a maga közel 3000 férőhelyes nézőterével. A II. világháború alatt megrongálódott, így csak 1949-ben foglalhatták el újra helyeiket a nézők. 1953-tól majdnem tíz éven át az Operaház és a Nemzeti Színház játszott itt nyaranta repertoárdarabokat, majd 1966-tól ismét önálló igazgatóság vette át az irányítást. A mostani Szabad Tér Színház nevet a színpad 1991 óta viseli.

100 év szigetelés
Idén nyáron is számos újdonsággal találkozhatunk, hiszen május végére megújul a Margitszigeti nagyszínpad Víztorony körüli udvarrésze, emellett pedig a 100. évfordulóját ünneplő Víztorony kap díszkivilágítást, amely még szebbé teszi majd a sziget látványvilágát.

Az ország egyetlen állandó szabadtéri színpadaként évtizedek óta rockoperák és musicalek is helyet kapnak a programban a nagyoperettek, klasszikus balettek és operák mellett. Természetesen a zene más formái sincsenek száműzve a szigetről, rendszeresen fellépnek hazai neves énekesek és zenészek, valamint minden évben világhírű együttesek és előadóművészek kápráztatják el a szigetre látogatókat. Olyan nagy múltú együttesek és produkciók is rendszeresen helyet kapnak a programban, mint a 100 Tagú Cigányzenekar és Naplegenda. 
 
Mindenki kedvére
A Szabadtéri Színpad musical fronton is erősített. A tavalyi kínálatban szerepelt a Szegény gazdagok musical feldolgozása, a Robin Hood és a világhírű Sakk musical is. Most nyáron négy alkalommal is látható a világhírű Nyomorultak musical (június 25-26., július 1-2.) és kétszer a Háry János daljáték (július 8., 15.) is.
 
A komolyzene kedvelőinek ajánljuk a Carmina Burana-t (július 22.), a könnyedebb zene kedvelőinek pedig ismét lehetőségük lesz megtekinteni a Freddy Mercury emlékkoncertet (július 29.). Visszatér a Robin Hood musical is, amelyet két alkalommal (augusztus 5., 12.) visznek színre. A musicalben olyan hírességek lépnek fel, mint Kovács Áron, Gesztesi Károly, Andrádi Zsanett és Vikidál Gyula.

A szigetre autóval, de akár hajóval is el lehet jutni, mely jóval könnyebbé teszi a közlekedést. Az előadások végeztével a hajó vissza is viszi utasait a partra. 
 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.
Lifestyle
Egyáltalán nem baj, hogy a paradicsomot a hűtőben tároljuk a téli hónapokban is, de mielőtt megennéd, ki kell venni a frizsiderből.
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...